Kalapáccsal és gereblyével esett neki a barátnőjének

Testi sértés megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Bács megyei rendőrség egy tizenkilenc éves kiskunmajsai férfi ellen, aki a nyomozók szerint, szombat reggel, egy szóváltást követően agyba-főbe verte az élettársát, a közös otthonuk udvarán.
Az egyenruhások közleménye szerint egy kalapáccsal és egy gereblyével esett neki a nőnek. A bántalmazás során, az első orvosi vizsgálatok alapján életveszélyes sérüléseket szenvedett.
K. Róbertet a rendőrök őrizetbe vették, egyúttal kezdeményezték az előzetes letartóztatása elrendelését.
Forrás: Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság