Szépül a Virág utca


A nyáron kezdődött Vásárhelyen a Virág utca felújítása, mely szinte rögtök kisebb akadályba is ütközött mikor addig nem várt kábeleket találtak a földben, ugyancsak meglepődtek a kivitelezők, amikor pince, csatorna, vagy alagút maradványt találtak az utca alatt.
A fennakadások ellenére mára elkészült az utca újraaszfaltozása, a parkolók kialakítása és a szegélyezés is. Járda és bicikliút is összeköti az utcát Andrássyval és a Petőfivel, mivel jelenleg a óvoda melletti járda megépítésén dolgoznak a Virág utcán.
Az utca teljes egészében városi forrásból, mintegy 46 millió forintból újul meg. A megújult utca akkor lesz igazán éke a városnak, ha folytatódik a belváros rekonstrukciója, tehát megújul az Andrássy és a Szent Antal utca is.