5 dolog, amit megtanultam Londonban

Még mindig Londonból jelentkezem. Az utóbbi napokban megnéztünk néhány látványosságot, de előre bocsátom, hogy nem vagyok az a klasszikus értelemben vett turista, aki azon fáradozik, hogy minden attrakciót megnézzen. Az vagyok, aki beépülni szeret az idegen ország emberei közé. Megfigyelni mit tesznek, mit esznek, mit mondanak, hogy mondják. A látványosság-pontoknál úgyis jóformán csak magamfajta turistákkal találkozom csak.

Ez egy díszpárna

Nem tudok elmenni szó nélkül a péntek esti párizsi tragédia mellett, ugyanis, hiába a sok kilométer távolság, óvatosságra int a népszerű helyek látogatását illetően. Gyanítom, hogy a merényletek egyik szándéka ez is, hogy félelemkeltéssel megbénítsák az embert. Nem szeretek, nem szeretnék félelemben élni, hiszen az meggátol abban, hogy boldogan éljek, korlátoz abban, hogy megvalósítsam a terveimet. Sajnálom, hogy még 2015-ben is megtörténhetett ilyen vérengzés. Úgy értem, a technika színívonala egyre magasabb, míg az érzelmi intelligencia elmaradozni látszik. Mindent elérhetnénk a világban: alternatív, bolygókímélő módszereket használhatnánk úgy, hogy a kényelmünk megmaradjon, az országok egymást erősíthetnék a polgáraik jól-létének érdekében. Nem az egyes érdekek mentén, hanem a közös jó érdekében. Utópia?  Hátha nem.
Kedden lesz nem messzire tőlünk az angol-francia meccs, bízom benne, hogy gond nélkül zajlik majd. Nem csak magam és a családom épsége miatt, de a világ jól-léte miatt is szuggerálom a békét.

Visszatérve a londoni életszakaszomra, még nem igazán nyűgözött le London.  Nem úgy, mint nyáron Görögország Kassandra – félszigete. Ott süt a nap, meleg van, mosolyognak az emberek  (jó, tudom, vagy pihenő turisták vagy pihenő turistákból élő vendéglátósok), ám Görögországban az első pillanattól éreztem, hogy befogadó helyen vagyok.
Igaznak vélem a mondást, hogy az angolok hidegek. Mondjuk, gyorsan hozzáteszem, hogy nem sok eredeti brit embert láttam, de nincs az utcán bratyizás, mosolygás, csacsogás. Az idegen, az idegen.

Utcakép

Mondják, hogy a britek udvariasak, előzékenyek, bocsánatkérőek. Ez általában igaz is. Már számolni sem tudom, hogy hányszor hallottam egy nap, hogy sorry.  Hallottam, ha nekem jöttek, ha én mentem neki valakinek, ha lesodortak a járdáról, ha elém vágtak. Fogalmam sincs, hogy valóban sajnálják-e a dolgot.

A Természettudományi Múzeumba földalattival mentünk, szerencsére nagyon informatív tube-térképet lehet letölteni a netről indulás előtt, és igen könnyű rajta tájékozódni – az első sokk után. Nem hasonlít szabásmintához, de azért a színtévesztők bajban lennének. Mi azt tudtuk, hogy a múzeumhoz a fekete, majd a kék vonalon közlekedő szerelvényeket kell használnunk.  Pár percet kellett csak várnunk az állomáson, és minden rendben, könnyedén zajlott már az első metrózásunk alkalmával is.

A Természettudományi Múzeum mesés hely. A Csodák Palotáját juttatta eszembe, de azért több annál. Más. (Bocsánat.)

The Natural History Museum

A bejáratnál egy óriás dínócsontváz fogad bennünket

Megnéztük a dínó kiállítást, a földtörténeti kiállítást, a világ minden tájáról begyűjtött ásványokat, részt vettünk egy szimulált földrengésen , ami bevallom ijesztő volt. Átsétáltunk az emberi test működését, az emberi élet kialakulását bemutató interaktív bemutatótermen, majd a Charles Darwin részlegen megnéztük  bizonyos állatfajok üvegbe zárt halott példányait. Ez utóbbi annyira nem kötött le, ellenben jól bevésődött az agyamba.  Hétköznap mentünk, nagy tömeg nem volt, kényelmes volt minden és elképesztően látogatóbarát. Az egyik teremben látni lehetett egy ámbráscet óriásméretű csontvázát. Alig tudtam úgy trükközni, hogy ráférjen egy képre. Nem is sikerült.

A nagy ámbráscet átlag hossza 16 méter (hím)

Óriás méretű pocakbaba

Mozgólépcső a földtörténeti részlegre

Hogy mit tanítanak nekem a londoni mindennapok?

1, Távolság. Vásárhelyen egyáltalán nincs messzire egymástól a Kertváros és a Tabán. Még gyalog sem.

2, Nem csak úgy lehet, ahogy már megszoktuk. Egy lámpakapcsolónál az is normális, ha a kapcsoló fejjel lefelé van elhelyezve a falon, vagy ha épp egy wc-lehúzóra hasonlít. A konnektor  pedig nem csak kétlukú lehet.

3, Kreativitás. A buszmegálló nem csak az útra nézhet, hanem a járda felé is.

4, Nyugalom. Nem kell szívgörcsöt kapni, ha egy utcából kikanyarodva már foglalt a jobb sáv. Egyébként azt vettem észre, hogy vigyáznak egymásra az autósok.

5, Vállald önmagad! Pizsamában és köntösben is mehet valaki – közfelháborodás nélkül – a boltba bevásárolni.

Utcai zenész az Oxford Streeten

Bizalom és bevésődés

Pár napja elhatároztam, hogy munkát keresek magamnak, valami kis egyszerű, nem sok felelősséget igénylő állást szerzek, hogy minél könnyebben tudjam finanszírozni az ittlétemet. Ennek menetét úgy gondoltam, hogy besétálok egy boltba, a menedzser kezébe nyomom az önéletrajzom, és a csodálatos akcentusommal megkérdezem, hogy van-e  szüksége egy segítő kézre. (Nem, nem úgy értem.) Szóval kinéztem néhány boltot az utcában, beléptem, megláttam a pult mögött tartózkodó férfiakat és azzal a lendülettel ki is sétáltam. A fizimiskájuk szörnyen félelmetes szerepeket játszó színészekre emlékeztettek engem. Rájöttem, hogy a szemem sok mindent nem szokott még meg itt Londonban, valamint bebizonyosodott az is, hogy több szempontból is káros thrillereket nézni.  Az egyik ok az általuk sugárzott sztereotípia bevésődése, és ennek következtében a félelem alapú döntések meghozatala. Ezen még dolgoznom kell.

Azért London nem csak a negatívumok városa:

• Nagyon tetszenek az építészeti megoldások, a kertvárosi házak, a játszóterek, a parkban ugráló, etetésre váró mókusok.
• A piros buszokról jókat lehet nézelődni.
• Ingyenesen látogathatóak a múzeumok.
• Az esős időtől sem kell megijedni. Gyorsan jön, gyorsan megy. Londonban, pláne ebben az évszakban, nem kell félnem, hogy előjönnek a szeplőim, és a miatt sem kell aggódnom, hogy nem az utolsó divat szerint öltözöm.
• Itt megszokott dolog, legalábbis azok körében, akikkel beszéltem, hogy napokra – hetekre vendégeket fogadnak a legnagyobb természetességgel.
• A diákok gyakran baby-sittelnek, hogy zsebpénzük legyen és itt is szeretik a szabadtéri jégpályákat.
• Eddig még csak mosolygós pénztárosoknál fizettem, egyikük még szóba is elegyedett velem, mikor meglátta, hogy kérdőjelek ülnek az arcomra a fémpénzek kiválogatásakor. Mosolyogva annyit kérdezett: Where are you from? Én pedig büszkén válaszoltam: I am from Hungary.

A következő cikkemben arról mesélek majd, hogy milyen volt meglátogatni az Alexandra Palotát, a British Múzeumot, milyen élményt ad a közeli park játszótere és milyen a mindennapom vásárhelyiként Londonban. Tartsanak velem akkor is!