I am a vasarhelyi in London

Eddig még nem jártam Londonban, és csak mások által meghatározott véleményem volt erről a városról. Hogy mik azok? Például, hogy itt könnyebben lehet munkát kapni, mint Magyarországon, hogy veszélyes este az utcán tartózkodni, hogy a metróval történő közlekedés bizonytalan és irgalmatlan fülledt lent a levegő. A turistaként ott járó testvérem viszont csak jókat mondott nekem Londonról, sőt, felhívta a figyelmemet arra, hogy ne felejtsem el megnézni a járókelők lábbeli választását. Valóban érdemes.

A Wikipedia szerint Londonban 300 nyelvet beszélnek, és ez a főváros többek között a kereskedelem,  az oktatás  és a divat központja. Ez utóbbit vitatom.  A sapka- kabát kombóhoz húzott mezítlábas strandpapucsok viselete, a hajköltemények, melyeknél nem lehet eldönteni, hogy a színe vagy a formája meghökkentőbb, inkább az önmegvalósítást mutatja.

A repülés nem volt újdonság számomra, bár fapadossal most utaztam először. A le ,- és felszállást kivéve egy budapesti buszútnak felelt meg, talán.  Nem vagyok hálátlan, úgyhogy elismerem, hogy a felhők látványa azért sokkal kedvesebb volt, mint az autópálya inárcsi szakaszán szétdobált szemeteket látni.

A reptéren persze engem félreállítottak, megmotoztak, fogalmam sincs miért, talán mert gyanús voltam, ahogy a két gyermekemmel egyedül utaztam. Az anyukák veszélyesek, és visszaemlékezve a gyeses időre, ez tisztán kiderül a kisdedeket játszótéren őrző édesanyákat megfigyelvén. Repülnek, ugranak a gyerekért, a táskájuk és zsebeik mindig rejtenek célszerszámokat hámozáshoz, levágáshoz, kinyitáshoz. Anyatigrisek, és ezt minden biztonsági őr jól tudja.  A motozós akció közben a lányomra pillantottam, aki a hasát fogta a látványtól, de legalább számára vidáman indult az utazás. Itt kívánom megjegyezni, hogy igen, kérték az Apukától származó írásos engedélyt, amelyben hozzájárul a gyermekeim külföldre utazásához.

A gépen utazott Szellő István is. Élmény volt látni az egyébként komoly hangvételű híradóst most oldott hangulatban. Néha kiemelt figyelmet szánt nekem, kicsit zavarban is voltam a tekintetétől, de aztán rájöttem, hogy csak a mögöttem álló légi kísérőt kereste.

Az érkezés utáni első napok a beilleszkedéssel teltek, s bár tanultam angolul, néha csak néztem ki a fejemből, s extra figyelmet fordítottam a szájról olvasásra, de előfordult, hogy az akcióm tökéletesen eredménytelenül zárult. Viszont kiderült, hogy pantomimban őrült jó vagyok. Ha elfogy a pénzem, akár mutatványozással még sokat kereshetek a Trafalgar téren.

Esti forgatag

Egyik nap az aluljáróban szerettem volna feltölteni az Oyster utazókártyámat, de az ismeretlen automata előtt egy kis időre elvesztem a rengeteg infóban.  Ilyenkor nem ijedek meg, mert én nagy kérdező vagyok! A lányom szerint orosz akcentussal beszélek, de gondoltam itt azt is érteni fogják, simán beolvadok a turisták közösségébe. Egyébként, tényleg megértenek brit akcentus híján is. Az aluljáróban találtam egy biztonsági őrt, ám az ő kemény, artikuláció nélküli beszédmódja megakadályozta az angol szavak lefordítását az agyamban.  Relax , gondoltam. Bólogattam, szuggeráltam, szájról olvasva megpróbáltam a kulcsszavakat elkapni. Harmadjára kérdeztem vissza, majd úgy éreztem, talán még sincs közös sorsunk, úgyhogy elengedem a férfit és keresek egy másik embert, aki majd útbaigazít a kártya használatát illetően.  Így is történt. Visszamentem a magyarul is beszélő barátomhoz, akinél lakom most, és eljött velem, hogy bemutassa a gép használatát, az útvonalam kiválasztását.

Ezt az esetet leszámítva könnyen intézem a dolgaimat vásárhelyiként Londonban.

Londoni utcakép

A metró útvonalak bemagolásáról, a Természettudományi Múzeumban tett látogatásomról egy újabb cikkben számolok be. Tartsanak velem akkor is!