Záró rendezvény a kutasi csatornázásban


Több cikluson átívelő, kezdetekben sok nehézséggel tarkított folyamat végére ért a település, mondta szerdán a csatornázás projektzáróján Szél István polgármester, aki megköszönte az előző testület és polgármester, valamint a víziközmű társulat munkáját. Ugyancsak köszönetet mondott a kivitelezőknek és beruházóknak, a kétkezi dolgozóknak, akik év eleje óta dolgoznak a projekten.
A falu lakóit is köszönet illeti, amiért türelemmel viselték és viselik a munkát, valamint a helyreállítási folyamatokat, mondta a polgármester. Szél István kijelentette, az idő fogja majd bizonyítani, hogy hogyan döntött a település amikor belevágott a csatornázásba, de azzal már mindenképpen nyert, hogy ezentúl nem szennyezi a környezetet a derítőkből a talajvízbe szivárgó szennyvíz. Ugyanakkor a korszerűsítésnek népességmegtartó ereje is van. Hangsúlyozta, a folyamat legvégén, legkésőbb 2017-re a település összes – eddig is betonos – utcája megújul, új burkolatot kap.
A csatornázás során 10 kilométer szennyvízvezeték, több mint 600 házi bekötés, és 5 átemelő épült Székkutason. A csatornázás 100 százalékos támogatottsága lévén a kezelési költséget leszámítva, a befizetések visszajárnak. Most egy jövő nyárig tartó ingyenes próbaüzem kezdődik, után 296 forint lesz a csatornadíj. Aki addig sem köt rá, köbméterenként 1800 forintos talajterhelési díjra számíthat.