Lázár: elmaradt a felelősségre vonás az 1956 után elkövetett bűnökért

Elmaradt az igazságszolgáltatás a rendszerváltás után az 1956-os forradalmat követő véres megtorlások idején elkövetett bűnökért – erről Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének, valamint a Hadigondozottak Hódmezővásárhelyi Egyesületének ünnepi közgyűlésén a Csúcsi Olvasókörben.
A kancelláriaminiszter szégyenletesnek nevezte, hogy az elmúlt huszonöt évben senkit sem vontak felelősségre a hazájuk szabadságáért harcoló, ártatlan százak kivégzéséért, a bebörtönzött tízezrek elleni koncepciós eljárásokért. A politikus szégyenletesnek nevezte azt is, hogy Biszku Bélának, a forradalom után szerveződő karhatalom vezetőjének csak most – és most is „nevetséges” körülmények közt – kell bíróság elé állnia.
A rendszerváltás utáni, korábbi politikai vezetés nagy adósságának tarja továbbá, hogy a második világháborúban elesett hősöknek sem szolgáltattak méltó mód igazságot. A miniszter emlékeztetett, a háborút követő, demokratikus években megpróbálták összegyűjteni és valami módon kárpótolni a hadiözvegyeket és hadiárvákat, a politikai fordulat éveiben azonban bűnösnek nyilvánították őket, megbélyegzetté váltak. Lázár János úgy látja 1990-ben bár rehabilitálták őket, ez nem jelentett valódi elégtételt a számukra, nem volt megfelelő kárpótlás az évtizedes szenvedésekért.
Fotó: Vásárhely24/Bornemissza Péter
A miniszter közölte, az idén végre sikerült megnyugtatóan rendezni a világháborús hadiözvegyek és hadiárvák helyzetet. Parlamenti döntés született ugyanis arról, hogy ellátás jár a második világégés alatt elesett, eltűnt és hadifogságban elhunyt katonák és munkaszolgálatosok özvegyeinek és árváinak, illetve mindazoknak, akiknek férje, édesapja 1938. november 2-a és 1945. május 9-e között a volt Magyar Királyi Honvédség és a Csendőrség kötelékében szolgált.
A miniszter – aki az egyike volt a javaslat beterjesztőinek – hozzátette, a juttatás azoknak az érintetteknek is jár, akik az 1947-es párizsi békeszerződés után más országok állampolgáraivá váltak.
A miniszter közölte, eddig 42 ezer hadigondozotti ellátásra irányuló kérelem érkezett az illetékes minisztériumhoz. Az eddig elbírált 27 ezer kérvény közül alig néhány százat utasítottak csak vissza, a többiek már kapják is a havi 8850 forintot.