Kész a földeáki és a palotai út

Korom András – Makó Járás
A makói térség két jelentős forgalmat lebonyolító közútja is elkészült. A Magyar Közút Zrt. tájékoztatása szerint hivatalosan is befejeződött a Makó-Csanádpalota közti 17 kilométeres szakasz teljes felújítása. A közel 1,2 milliárd forintos keretből megvalósuló beruházás során több mint 4 ezer négyzetméteren került sor a 4434-es út pályaszerkezete cseréjére, a kopó aszfaltréteget pedig a teljes 17 kilométeres szakaszon cserélték a szakemberek. Többek között sor került még a padka rendezésére, az árkok és átereszek tisztítására, az árokprofil javítására.
A beruházás megvalósulását követően nő a forgalombiztonság, javul a szolgáltatási színvonal és az utazási időben is rövidülés lesz tapasztalható.
A Dél-alföldi Operatív Program keretében a 4415-ös jelű Hódmezővásárhely-Földeák-Makó összekötő út
10-es és 17-es kilométer szelvény közötti szakasza újult meg a rendelkezésre álló nettó 840 millió forintos keretből. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásban megvalósult kivitelezési munkák magukban foglalták a burkolat rekonstrukcióját, sor került a padka rendezésére, az árkok és átereszek tisztítására, az árokprofil javítására is.