Faforgácsból készített bábokat

Gajáta Fanni – Makó
A makói Dojcsák Gézáné Pergel Erzsébet a bábkészítést még főiskolai tantárgyként tanulta a tanítóképzőben. Óvónőként több százat készített el ajándékként fagyurmából, fából, textiből és akár papírból is. A fagyurmából készített darabok egyedieknek számítanak Makón.
– Megtanultuk, hogyan kell fagyurmából csinálni bábokat, de ezek bármiből előállíthatók. Ha az ujjunkra egy darab anyagot kötünk, már avval el lehet bármit játszani. A fantáziánkra van bízva a dolog – mondta Erzsébet. – A gyerekek imádták őket. Ők még értékelték az ilyen játékokat, szerették átöltöztetni őket, játszani velük. Ez mára megváltozott – sajnos.
– A fagyurmát fűrészporból, papír zsebkendőből vagy törlőből és áztatott tapétaragasztóból készítjük. Egy jó linzertészta állagúra kell őket összegyúrni, úgy könnyebb lesz a formázás – tudtuk meg a technológiát. – Én falfestékkel alapozom, majd temperával festem meg. Igazából a száradási ideje nagyon hosszú, utána a kézügyességünkre vagyunk bízva. A ruhácskákhoz a hulladékanyag is bőven elég.
A babonazsák elemei.
– Az óvodai korszakból raktam el emlékbe a bábjaimat. Most azonban költözés miatt gondoltam, hogy eladom mindet, de nem igazán fizetik meg az emberek. Hiába kézműves alkotás, az emberek tartanak tőle. Persze, akik értenek hozzá, tudják, miért kerül annyiba, de olyan is volt, hogy több bábért 100 forintot ajánlott.
Bármit szívesen elkészít, amihez ihletet kap.
Erzsébet szerint egy bábbal sokkal tartalmasabbat tudna játszani egy gyerek, de mégis egyszerűbb a szülőknek a telefonjukat odaadni, hogy játszanak azokkal.
Sajnos, a bábok készítése nem szállt tovább a gyermekeire – azonban a művészeti véna megmaradt, mivel egyik lánya rajzol -, de unokái már egy-egy játékért jelentkeztek. A nagyobbik, 8 éves lányunokája már egy rongybabával alszik, amely jó érzéssel tölti el a hölgyet.