Izgalmas szegedi kutatás adott perdöntő bizonyítékot egy harmincéves sejtésre

Egy, a Szegedi Tudományegyetemen végzet archeológiai-antropológiai kutatásról cikkezik az amerikai Forbes magazin.

A lapban bemutatott régészcsapat az 1980-as évek elején feltárt – akkortájt nagy szakmai érdeklődésre számot tartó – sárrétudvari sírhelyen talált emberi maradványokat vizsgálta. A kutatók arra voltak kíváncsiak, igaz e a – földben talált íjlemezekre, nyílhegyekre és tegezekre alapozott – feltevés, miszerint honfoglalás kori magyar harcosok nyugodtak ott, a Hajdú-Bihar megyei temetkezési helyen.

A Tihanyi Balázs vezette szegedi tudóscsoport ennek igazolására az onnan kiásott csontokat kezdte el vizsgálni. Azt feltételezték ugyanis, hogy egy olyan különleges technikát, illetve fizikai megterhelést igénylő mozgásforma, mint az íjászat, minden bizonnyal nyomot hagy az emberi csontozaton.

_{Forrás: SZTE}

Tihanyi és munkatársai nyolcvanegy – negyvenkilenc „íjászsírba”, valamint harminckét íjászkellékek nélkül eltemetett – személy maradványait analizálták. A bicepszizom kapcsolódási helyén mindkét csoport esetében megfigyelhetők voltak bizonyos elváltozások, az előbbi csoporttól származó csontokon azonban más helyeken is.

Az „íjászcsontvázak” esetében a szakemberek a kulcscsont, az al- és felkarcsontok, valamint többek között a nagy mellizom, széles hátizom, valamint a deltaizom kapcsolódási pontjainál találtak a szokásosnál nagyobb mértékű izomaktivitásra utaló, az íjászattal szinte bizonyosan összefüggésbe hozható jeleket. Ez a jelenség még a temetőben talált gyerekek maradványai esetében is megfigyelhető, amiből a szerzők arra a következtetésre jutottak, hogy egyfajta íjászkiképzés már gyermekkorban megkezdődött – írja az archeológusok tanulmányából írt lapszemléjében a Múlt-kor.hu.

Hozzáteszik, a csontváz-elváltozásokra alapozott kutatás tehát perdöntő bizonyítékot szolgáltatott egy immáron közel harmincéves régészeti feltevésre.