Elmarad Ferenc pápa magyarországi látogatása

Elmarad Ferenc pápa jövőre tervezett magyarországi látogatása – írja a Bors.
Áder János köztársasági elnök még a 2013-as vatikáni látogatása során hívta meg hazánkba katolikus egyházfőt. A Szentszék feje akkor 2016-ot jelölte meg lehetséges időpontként, a pápa jövő évi hivatalos programjában azonban Magyarország nem szerepel.
A napilap szerint az ok a kormány menekültpolitikája lehet.
Mint ismeretes, Ferenc pápa a nyilatkozataiban többször is kiállt az ázsiai és afrikai országokból a kontinensre érkező menekültek mellett – sőt, a befogadásukra szólított fel -, ugyanakkor szót emelt a magyarországi műszaki határzár ellen. A kerítésre utalva azt mondta, „köztudott, hogy mi lesz a falak sorsa (…),mind leomlik, ma, holnap, vagy épp száz év után”.
A Bors szerint az egyházfő 2016-os programjában Lengyelország szerepel kelet-európai úti célként. A napilap a fejlemények kapcsán megkereste a Köztársasági Elnöki Hivatalt és a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát is, de hetek után sem kaptak választ.
(Borítókép: Ferenc pápa; illusztráció; forrás: Wikimedia)