Koreai jégvirágok a Tornyai falain

Az idei Vásárhelyi Őszi Tárlat előtt egy héttel, vasárnap déli tizenkét órakor megnyitotta kapuit a látogatók előtt a tavalyi seregszemlén Rudnay-díjat nyert Szabó Klára Petra Jégvirágok című egyéni kiállítása a Tornyai János Múzeum emeletén.
A hódmezővásárhelyi születésű alkotó tárlatán egy egészen különleges képzőművészeti technikával imerkedhetnek meg a festészetkedvelők. A hideg téli napokon, a meleg szobák ablakán kirajzolódó jégkristályokat, jégvirágokat ejti foglyul a vásznon. A kísérletei során vízben oldódó festékanyagot „fagyaszt” a papírra, más-más formákat alkotva aszerint hogy eső- folyó- vagy épp csapvizet használt.
Az eljárást Szabó egyébiránt a Távol-Keleten fejlesztette ki, Dél-Koreában, ott ahol jelenleg is tartózkodik.
A művész a megnyitón sem tudott személyesen részt venni. Az interneten keresztül üdvözölte a kiállítása vendégeit.
Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté
A tárlatot helyetette Nagy Imre, a közgyűjtemény igazgatója, Somosi Rita művészettörténész és Vágó János önkormányzati képviselő nyitotta meg. A városatya elmondta, Szabó Klára Ptera bár rengeteget utazik, a világ számos pontján dolgozott már, mégis igazi magyar és ízzig-vérig hódmezővásárhelyi művész, így külön öröm a számára, hogy a Vásárhelyi Őszi Tárlat zsűritagjai, az alkotó fiatal kora ellenére is rendszeresen dícsérettel, díjakkal illetik a rangos kiállításon bemutatott munkáit.
Hozzátette, a város iránti elkötelezettsége abban is megmutatkozik, hogy a kiállításon is látható egyik munkáját, illetve a képért kapott összeget a mezővári óvodaépítésre létre hozott hódmezővásárhelyi adományalapnak ajánlotta fel.
Szabó Klára Petra közel húsz festményből álló Jégvirágok című kiállítását december elejéig, a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat zárásáig tekintheti meg a múzeum látogatói.