Jégvirágok nyílnak a Tornyaiban

A tavalyi Vásárhelyi Őszi Tárlaton Rudnay-díjat nyert Szabó Klára Petra alkotásaiból nyílik egyéni kiállítás, szeptember 27-én, vasárnap, déli tizenkét órakor a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban.
A hódmezővásárhelyi születésű festőművész 2009-ben végzett grafikai tervezés szakon a Nyugat-Magyarországi Egyetem Iparművészeti tagozatán. Évek óta rendszeres résztvevője különböző képzőművészeti programoknak. Alkotóként a fél világot bejárta már Közép- és Nyugat-Európától a Baltikumon át egészen Ázsiáig. A kétszeres Derkovits-ösztöndíjas, a Vásárhelyi Őszi Tárlatokon is rendre sikeres fiatal képzőművész többek közt grafikákat és akvarelleket, de animációkat és egyedi installációkat is készít.
Forrás: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ
A művész az utóbbi időben a meleg szobák hideg ablaküvegén keletkező jégkristályok, jégvirágok megőrzésével, művészi bemutatásával kísérletezik. Vízben oldódó festékanyagot fagyaszt egy vakkeretre kifeszített papírlapokra. A képeket még érdekesebbé teszi, hogy a jég rajzolta alakok más és más formát öltenek a vásznon, aszerint, hogy az alkotáshoz eső- folyó- vagy épp csapvizet használt.
A Jégvirágok című kiállítás hétvégi megnyitóján Vágó János települési képviselő mond köszöntő beszédet. A tárlatot Somosi Rita művészettörténész, a Viltin Galéria menedzsere nyitja meg.
Szabó Klára Petra különlegesen finom kidolgozású alkotásait december elejéig, a 62. Vásárhelyi Őszi Tárlat zárásáig tekintheti meg a művészetkedvelő közönség a hódmezővásárhelyi múzeum emeletén.
Forrás: Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ