Egy újabb szép játszótere van Vásárhelynek


10 év alatt a hatodik játszóteret készíti el és adja a városnak Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány, akik ezúttal a Széchenyi téren avattak játszóteret. A régi és a nagyobbaknak készült tér szomszédságában kétféle hinta, palincs, rugós játék, többszemélyes forgó, mászóka és csúszda, valamint egy labda “adagoló” is került, a legkisebbek nagy örömére. A csütörtöki átadóra a környék összes óvodása ellátogatott, majd birtokba vette a játszóteret.
Kérdésünkre Lázárné Megyeri Zita kuratóriumi elnök elmondta, 4 millió forintba kerültek maguk az eszközök, de még ennél is nagyobb az az élő erő melyet a környék lakói, az olvasókör, városrész vállalkozói, valamint képviselője tettek hozzá a kialakítás, tereprendezés és földmunkák során.
Lázárné Megyeri Zita még érdeklődésünkre elmondta, már a következő kiszemelt célpontjuk is megvan. Sajnos kényszerűségből. Az Európa Park játszóterét az idő és a vandál kezek az évek során tönkretették, megrongálták. Így most ahelyett, hogy egy újabb helyen építenének játszóteret, kénytelenek ezt felújítani, mivel felszámolni ezt nem szeretnék.
Hozzátette, a Széchenyi téren is számít a város és környék lakóinak segítségére a játszóeszközök épségének megóvásához, de ez igaz az Európa Parkra is. A környékbelieknek mindig felelősségük van, hogy ne engedjék szétrombolni a megépült szép és új eszközöket.