Éjjel a templomban


A rendezvény az Arc Scara fesztivál keretein belül valósult meg Hódmezővásárhelyen a Református Ótemplomban. A szervezők színes programokkal készültek az érdeklődők számára az idén második alkalommal megerezett eseményen, melyen közel hétszáz ember vett részt, mondta el portálunknak Selmeczi-Tóth Andrea szervező.
A délután folyamán a gyerekek számára játékos mesés vetélkedővel készültek és fellépett a Bethlen Gimnázium gitárszakköre és énekkara. A vállalkozó kedvűeknek lehetőség nyílt felmászni a templom tornyába.
Az este folyamán előadássokkal készültek, Zoltán Péter, Kónya Krisztina és Borsos Annamária adott koncertet ezt követte Fényes Tóth János estje, majd Gheorghita Orsolya operaénekes fellépése zárta a programot.
BZs