Zenés felvonulással nyílt a Hagymafesztivál

Korom András – Makó
Ünnepélyes zászlófelvonással, majd a fesztiválnyitó zenés felvonulással kezdődött az ünnepség. A mazsorettek, lovasok, zenészek a Városház mellől indultak, hogy a Hunyadi, a Kálvin, a Szegedi utcán majd, a Széchenyi téren, az Úri és a Rudnay utcákon át visszaérkezzenek a főtéri színpad elé. A felvonulást útközben több százan nézték, s bőven készültek szelfik és emlékfotók is.
A főtéri színpad előtti műsort követően a nagyszínpadon – a közben eleredt, szemerkélő esőben – Farkas Éva Erzsébet polgármester köszöntötte a szomszéd, illetve a testvértelepülések küldöttségeit. Elmondta, a jubileumi Hagymafesztivál jó alkalom nem csak az ismerősökkel való találkozásra, a beszélgetésre, de arra is, hogy megkóstolják a makói vendéglátók ételeit.
– Ezen a hétvégén az étkezés, a hagyma és a szórakozás kerül előtérbe – utalt a Hagymafesztivál további programjaira – mondta, majd Kabos Gyula, a Hippolyt a lakáj című filmben elhangzott híres mondatát idézte fel, miszerint: „A hagymát is hagymával eszem…”
A Hagymafesztivál megnyitójáról és a felvonulásról készült képeink itt tekinthetők meg.