Önkéntesként a menekültek között

Major Zsuzsanna – magyar/szerb határ

Esőben, sárban, hidegben is, egyetlen nap alatt az eddigi legtöbb, összesen közel 3300 bevándorló érkezett a röszkei határrészre csütörtökön. Aki még nem látta saját szemével, annak csak sejtése van arról, milyen egy ideiglenes sátortábor a határon.

Az emberek szemébe kell nézni. Beszélni kell velük, oda kell nyújtani nekik a takarót. Kapcsolatot kell teremteni. Sokan szégyenkezve lesütötték a szemüket, a fák közötti sátraik mélyén lapultak, mások – ők voltak kevesebben – bátortalanul, de odajöttek hozzánk.

Jól esett a menekülteknek a forró tea.

Csütörtökön este fél nyolckor indultuk Makóról, forró teákkal teli termosszal és azzal a tudattal, segíthetünk. A röszkei határban, a vonatsínek mellett alakult ki egy sátortábor, ez nem az, amit a kormány épített, nem a hivatalos pont. Tranzitjáratok ide is érkeznek, rendőri felügyelet őrzi a biztonságot. Mire megérkezünk, fél tíz magasságában csak homályos színes pontoknak látszottak a sátrak. Néhány a feje tetején állt, vagy az eső mosta a sárba. Rengeteg a szemét, de konténerek is vannak, látszik, szinte folyamatosan próbálják takarítani a tábort. Egy nagyobb sátorba érkeztünk, ahol szendvicset és teát osztottak.

Az üres ponyva alá negyedóra alatt nagyjából ötven ember érkezett, csendesen sorba álltak az ételért, majd leültek a szőnyegekre. Állítólag több segélyszervezet is van kinn, nemzetközi csapatok. Vannak/voltak bebugyolált gyerekek, nagyobbak és kisebbek. Ruhát válogattak, pokrócokat tekertek maguk köré. Két tévéstáb forgatott egyszerre a sátorban, egy talán lengyel és a Magyar Televízió. Itt beszéltük meg, merre induljunk segíteni. Azt hallottuk, két kisebb tábor van a közelben, Ásotthalomnál.

Alkalmi ruhaszárító.

– Oda kellene vinnünk sátrakat – mondta a veszprémi önkéntes csapat irányítója. Öt autóval jártuk este tizenegy óra körül a határt, sátrakat, takarókat, ruhát, cipőt hoztak. Egy tranzit járat üresen elindul a táborból, nem tudtuk hova.

Ásotthalom felé vettük az irányt. Sok rendőrautó volt az utakon. Láttunk személyautókat az út szélén, kisbuszokat, néhány elhagyatott volt, másokba be- vagy kiszálltak. Nem akartunk találgatni, mi történik. Ásotthalom előtt menekültek kisebb csoportja, egy buszmegállóban gyújtottak tüzet. Nem messze innen elérkeztünk az első táborhoz. A többiek felállítottak két sátrat, teát osztottunk a rendőröknek, akik naponta 4-5 órát alszanak, és napjuk nagy részét itt, kinn töltik. Azt mondták: békések az ide érkezők. Nagyon sokan vannak, a földútról jönnek, gyalog. Itt pihennek le a sátraknál. Ide jön értük a busz, ami a hivatalos röszkei táborba viszi őket. Onnan szállítják majd el őket. Ez a kis tábor olyan kisebbfajta gyűjtőpont. Ide azokat hozzák, akik a határban kóborolnak, de sokan maguktól találnak ide.

A győzelem jelét mutatja az egyik menekült.

Éjfél előtt nem sokkal megérkeztünk a másik táborhoz. Bebarangoltuk a környéket. A rendőrök itt is szívesen fogadták a meleg teát, azt mondták: olyan kilencven menekült van itt. Meglepőnek tűnt, hiszen csak 10-15 sátrat láttunk. Később, a lámpafénynél derült ki, beljebb a fák között vannak a többiek. Itt is sátrakat állítottunk. Fél egy volt, amikor szóltak, segítségre van szükség annál a tábornál, ahonnan ide jöttünk. 80-90 menekült érkezett. Az eső még mindig esett, egyre hidegebb volt. Visszamentünk, sátrat állítottunk, kiosztottuk a maradék teát.

Tizen-, huszonéves fiatalok rendezték a sátrat amit kaptak. Három másik sátorban nők és gyerekek. Az egyik fiú készségesen beszélt velünk, szinte örült a jó szónak. Elmondta: afgánok, egy hónapja indult el a családjával. Németországba tartanak és hálás volt a segítségért.

A veszprémi pünkösdisták – akikhez csatlakoztunk – Röszkénél indulás előtt megkérdezték, milyen a vallásunk, elmondtuk: római katolikusok vagyunk, Makóról jöttünk. Csak annyit felelt: Hát, nektek is van Istenetek!