Vöröscsillagos szárnyasoltár Makón

Korom András – Makó

A kor jelképeit felvonultató munkás-paraszt és vöröskatona a kétoldali oltárképen, míg középütt – análunk a Moszfilm állandó bevezető képsorát jelentő – Vera Muhina munkás és parasztnő párosát idéző alkotás – megfejelve a szovjet címmerrel – sorsát egyébként több rejtély is övezi. Az emlékmű két oldalán látható márványlapon vélhetően az egykori vöröskatonák nevei olvashatók.

Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgatótól, aki mindent tud Makó történetéről, amit érdemes, tudni megtudtuk, a 3 részből álló domborművet a makói Honvédban született Nagy Gyula makói szobrászművész alkotta.

– A városháza aulája mélyedésében elhelyezett alkotást a rendszerváltás idején nem akarták szétverni, ezért fedték el gipszkarton lappal – mondta. Arra is emlékezett, hogy annak idején vita is volt arról, hogy az egyik alak arcát megváltoztassák. Mert az hasonlított valakire, akire nem kellett volna, vagy nem hasonlított arra, akire kellett volna. – Minden ezzel kapcsolatos anyagom azon a számítógépes merevlemezemen van, mely sajnos tönkrement – mondta a helytörténész.

A triptichont, azaz hármas szárnyas oltárt idéző műalkotáson az 1958-as évszám szerepel az 1919-es mellett, ám avatásáról nem találtunk tudósítást az akkori megyei lap sem 1958-as, sem azt azt követő évfolyamában. Egyébként 1950 és 1967 között Földházi Imre volt a makói városi tanács elnöke.

Pedig az 1959-es a tanácsköztársaság kikiáltásának 40. évfordulót alaposan megünnepelték. A korabeli tudósítás szerint március 21-én, pénteken este a gimnázium előtti (ma Csanád vezér) téren S. Nagy László, a városi KISZ bizottság titkára üdvözölte a megjelent mintegy 1200 fiatalt, a járási és városi pártbizottság tagjait, valamint a tanácsköztársaság (egykori) katonáit és harcosait.

Szőnyi Ferenc „elvtárs”, a járási pártbizottság titkára köszönte azt a munkát, mellyel a tanácsköztársaság idején szervezték a munkásokat és a parasztokat a régi rendszer megdöntése érdekében. Az ünnepségen 40 volt vöröskatona kapott kitüntetést, köztük Makóról Szűcs Pál – olvasható a lapban.

A városházi domborművet nem említik egyik évben sem, azt azonban igen, hogy megkoszorúzták a vöröskatonák sírjait.

Szabó Lajos tanár, nyugalmazott kultúrház igazgató most azt mondta: tudott arról, hogy a dombormű ott van a városháza aulájában, s arra is emlékezett, azt a rendszerváltás idején takarták le. De hogy ki és mikor, arról nincs tudomása.

Szintén csak halványan emlékezett a domborműre Mihály Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum makói szervezete alapítója. Mint mondta: úgy véli, annak idején az MDF kezdeményezte vagy hajtotta végre a dombormű letakarását.

Más adatközlőink szerint a domborművet nem sokkal a rendszerváltás előtt bearanyoztatták – igaz ennek most nincs rajta nyoma.

– Még 1988-ben én, mint az MDF városi elnöke javasoltam, hogy takarják le ezt az emlékművet. A városi tanács vezetői azt mondták, hogy tegyem meg, ezért falaztattam el – mondta Vida Sándor. Hozzátette: azért nem akarta, hogy azt lebontsák, mert alkotója Nagy Gyula szobrászművész, aki nem akart megalkudni a hatalommal hányatott sorsot élt meg, s ez az egyik a városban fellelhető kevés alkotása közül. Makón csak néhány alkotása lelhető fel, mint például a Nagyér sétányon lévő Puttó, a főtéri Megriadt nő, vagy a Petőfi-szobor.

A makói városvezetés szakértőkkel vizsgáltatja meg, hogy képvisel-e a gipsz dombormű művészeti értéket, s valószínű az lesz a sorsa, mint a szovjet hősi emlékművé vagy legutóbb a Ságvári szoboré, a múzeumba kerül.

Addig azonban fólia alá rejtették, hogy az ne zavarja meg az esküvőkre érkezők hangulatát.