Kati néniért szólt a harang

Major Zsuzsanna – Makó

Kati néniért kondult a harang szombaton délután a Maros-parti kemping kis kápolnájában. Nagyjából harmincan sorakoztak az épület előtt: egykori barátok, kollégák, ismerősök. Mind, akik szerették és ismerték évente összegyűlnek itt, hogy közösen emlékezzenek.

Torokszorítóan megható, de mégsem szomorú pillanatok voltak ezek, mindenki szeretné úgy megőrizni az emlékét, ahogyan a legtöbbször találkozott vele: vidáman. A jelenlévők többsége kollégája volt. Az ilyen találkozások alkalmával felidézik a régi történeteket, a közös kirándulásokat, az éjszakába nyúló beszélgetéseket.

Halk beszélgetés vette kezdetét, a kis csoport egymás mondatát egészíti ki, amikor róla mesélnek.

– Amikor utoljára láttam a munkahelyen, nagyon vidám volt. Szinte sugárzott. Tudtuk, hogy beteg, de nem látszott rajta. Mindig volt valami új terve, folyamatosan dolgozott valamin. Elhivatottsága és lendülete magával ragadott mindenkit, aki a közelében volt- emlékezett vissza Olasz Zoltánné, aki a gazdasági irodában dolgozott Hepp Attilánéval, az Újvárosi Óvodában. Egyik nagy álma, projektje az óvoda megújítása volt.

– Mindig, mindenkor számíthattunk rá. Az álmait, szemléletét próbáljuk tovább vinni mi is a munkánkban. Arra tanított, hogy amit megtehetünk, azt mindig tegyük meg. Hálával és tisztelettel gondolunk rá – mondta Bartus B. Csabáné, aki 2001-től dolgozott az országos szakértővel.

A megemlékezés fő szervezője Budapestről érkezett. Lendvai Lászlóné elmondta, nagyon jó szakmai, szinte baráti kapcsolat volt közöttük. Nagy veszteségként élte meg barátja halálát, akivel sokat tanultak egymástól.

Emlékkonferenciát szervezett, hogy valamilyen formában megmaradhasson az utókornak ez a segítség. Már akkor tudta, hogy évente meg fogja tartani, hogy segítse a pedagógusokat az éppen aktuális módszertani, szakmai kérdésekben.

Hepp Attilánét hirtelen, váratlan rosszullét után szállították kórházba 2012 őszén. 2013 januárjában kísérték utolsó útjára a Maroshoz, ahol a hamvait a vízbe szórták. A születésnapja szeptember másodikán volt, ehhez közeleső hétvégén emlékeznek rá közösen a kis kápolnánál és a parton. A legkorszerűbb óvodapedagógiai módszereket alkalmazta, tudását mindig frissítette, munkája hivatása volt, példás volt gyermekszeretete és segítőkészsége, szakmai hozzáértése. Az Újvárosi Óvoda felújítását maga is láthatta. Modern intézmény, korszerű nevelési módszerekkel, azokkal, amiket mindig is szeretett volna látni. „Valóra vált az álma”- mondták a kollégák.

Először a kápolnánál gyújtottak mécsest majd a partra sétáltak. Volt, aki a magasból dobta a virágot, más érintésnyire a víztől. Az esés közben szirmok potyogtak a gyors sodrású vízbe, amiket néhány kivétellel messze vitt magával a Maros.