Élet a sikertelen pótfelvételi után

Idén több mint 100 ezer diák jelentkezett valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe, közülük azonban 33 ezren egyetlen egyetemre, főiskolára sem jutottak be. Ők a fellebbezés és a pótfelvételi eredményeiben bízhattak egészen augusztus végéig. Akiknek így sem sikerült bebiztosítaniuk a helyüket az őszi félévre, még mindig beiratkozhatnak egy külföldi, de itthon végezhető főiskolai képzésekre.
Van 280 pont alatt is és emelt szintű érettségi nélkül is lehetőség elkezdeni a félévet, például a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola és a CECOS London College együttműködésében kínált alapképzésére még bejelentkezhetnek azok a diákok, akik nem jutottak be egyetlen hazai iskolába sem.
Az 1998-ban alapított londoni magánintézmény az üzleti tudományok területén kínál képzéseket, a BKF-vel közös képzésére még szeptember 7-ig lehet jelentkezni – tájékoztatta portálunkat az iskola sajtóosztálya.
A közleményükből kiderül az utolsó hajrában 308 diák jutott be a BKF valamely szakára, így szeptembertől a hagyományos és pótfelvételi adatok szerint összesen 1465 gólya kezdi meg itt a tanulmányait. A legnagyobb magánfőiskolán a turizmus szak volt idén a legnépszerűbb; az általános felvételi eljárás keretében 187-en, a pótfelvételi eljárás során pedig 55-en nyertek felvételt erre a képzésre.
(Borítókép: illusztráció; forrás: BKF)