Saját kezűleg festették a pólóikat a makói táborozók
Makó Híradó
Bertus-Barcza Anikó és Oláh Nóra művésztanárok instrukciói alapján, a textilfestés műhelytitkaival ismerkedhettek a többségében alsó tagozatos diákok a makói múzeum kézműves táborában. Az autentikus batikolás jelentette a fő feladatot a 31 főnyi társaságnak, emellett természetesen kötetlenebb, – felnőttesen szólva kísérleti – technikák, gyermekbarát alkotótevékenységek is helyet kaptak. A tábor központját a múzeum árnyas udvara jelentette; a fák között kifeszített ruhaszárító kötelek minden nap megteltek frissen festett terítőkkel, vászonképekkel. A különböző színű ruhafestékbe mártott kelmék mintázatát kötözéssel és hajtogatással alakították ki a gyerekek – az eredmény pedig káprázatos tarkaság lett.
Az első napi könnyű és látványos módszer után összetettebb és hosszadalmasabb eljárás következett. A viaszolt batik úgy készült, hogy a felmelegített paraffinból kialakított mintarétegek az egyes színekbe való belemerítés után kerültek az anyagra. Végezetül a legsötétebb árnyalatból jellegzetes, márványos erezetet kaptak ezek a különleges textilképek.
Amíg a csoport egyik felében zajlott ez a nagy körültekintést igénylő munkafolyamat, a többiek szintén elmélyült figyelemmel, figurális díszítésű ceruzatartókat festettek és ragasztottak kemény kartonból.
Ráadásul a fehér lepedővászon nemcsak a batikolás módszerével válhatott festménnyé: ehhez tökéletes eszköznek bizonyult a zsírkréta is, amely a víz-alapú textilfestékkel kombinálva látványos összhatást eredményezett. Különösen a közel két négyzetméteres óriásképek, melyek összehangolt csoportmunkával születtek.
Az alkotás szüneteiben jól esett a fűben körbe ülni, mesét hallgatni, a fák között egy kicsit bújócskázni, vagy éppen a hűs kovácsműhely padlóját döngölni – olyan igazi kisdiákos-ugrálós módon…
A legjobban talán az utolsó nap programjára készültek a táborozók, hiszen ekkor az otthonról hozott (talán már félredobott, feleslegessé vált) pólót varázsolták újjá, az első napon tanult, kötözött batik technikával. A hőség ekkor kifejezetten hasznosnak bizonyult, hiszen hamar megszárította a divatossá szépült darabokat, így a csoportképhez már mindenki felvehette a saját műremekét.
