A morzézást is kipróbálhatták az érdeklődök

Gajáta Fanni – Makó
Közel 200-250-en látogattak el a mai Nemzetközi Rádiós Találkozóra, amelyet a Makói Rádióamatőr Klub szervezett. Az eseményre még Romániából is érkeztek a rádiózás szerelmesei.
– Minden évben július harmadik hétvégéjére esikez a rendezvényünk. Idén már 23. alkalommal sikerült találkoznunk. A fő célunk az, hogy személyesen is tudjunk bezsszégetni azokkal, akikkel az éteren keresztül tartjuk a kapcsolatot – mondta portálunknak Nagy Lajos, a Makói Rádióamatőr Klub tagja. – Ilyenkor lehetőségünk van arra, hogy megosszuk egymással, ki milyen szerkezetet rakott össze vagy szerzett meg, milyen eredményeket értünk el rádiós versenyeken.
A találkozón három fő műsorszám volt. Reggel egy tudományos előadást hallgathattak meg a rádiózásról a legújabb és legmodernebb technikák bemutatásával, amelyet Nagy János mérnök tanár tartotta. Ezután a Magyar Rádióamatőr Szövetség vitafóruma következett, amelyhez bárki becsatlakozhatott.
Zárásul az egyik rádiós amatőr mutatta be CNC marógépét, amelyet teljesen egyedül épített. A gépezettel a nyomtatott áramkörök paneljét is képes elkészíteni, amely a rádiókhoz szükséges.
– A találkozóra ellátogató rádiósok saját készülékeit is bemutatják, illetve csereberélni is tudnak.
További képeink: