Mától lezárva a Tóth Sándor


Hétfőtől (ma) lezárták a Tóth Sándor utcát Vásárhelyen. Az utca a Tornyai II Városrehabilitációs Projekt részeként újul meg 14 millió forintból, mondta a helyszínen Hegedűs Zoltán alpolgármester.
Az utca nyomvonala is megváltozik. 3 mozgáskorlátozott, 8 sima parkoló és 84 kerékpár befogadására alkalmas biciklitároló is kialakításra kerül az utcán. Az utca egy része, a belvárosban megszokott vörös térburkolatot kap. Ez az építkezés a nyáron elkészül, a program harmadik része pedig, a Népkertben júliusban indul.
Kérdésünkre az alpolgármester elmondta, igaz a hír, készülnek a tervek magának a városházának a megújítására is. Elsőként a tetőszerkezetet kell felújítani, ez nagyjából 500 millióba kerül majd. Ezután következhet a homlokzat újjávarázsolása, valamint az épület fűtéskorszerűsítésére is lassan elérkezettnek látják az időt.