Izgalmas mérkőzés – vásárhelyi győzelem

A vásárhelyi Hódok baseball csapata igencsak ki volt éhezve a győzelemre, ugyanis az elmúlt hétvégén dupla meccset játszottak a fővárosban a Nagykanizsa csapatával. A Hangyák (Nagykanizsa Ants) csak azért nem indulhattak az első osztályban, mert idén nem tudtak ificsapatot kiállítani, de ettől függetlenül profi csapattal rendelkeznek. Nem csoda hát, hogy az oda-vissza meccsen bár jót játszottak a Hódokkal, végül a papírforma érvényesült.
Ezen a hétvégén a fővárosi Astros látogatott Vásárhelyre. Őket a visszavágás is fűtötte, ugyanis hazai pályán pár hete kikaptak a Hódoktól pedig a mérleg eddig a fővárosiak javára billent. A Halesz soron egy szoros, izgalmas mérkőzést láthattunk. A hazaiak 8-1-re húztak el az első pár inningben, majd feljöttek a fővárosiak. A Beavers ismét megtáltosodott és 15-5-re lógtak meg. A következő körben nem jött össze semmi, gyenge volt a védekezés is, így a fővárosiak 1 pontra megközelítették a Hódokat, úgy hogy egy támadásban 9 pontot gyűjtöttek. Az ezúttal utolsó inning, a nyolcadik végén aztán a hazaiak szereztek még 3 pontot, így kialakult a 18-14-es végeredmény.
Egy hét múlva a szintén fővárosi Crossroad Angels látogat Vásárhelyre, akiket szintén sikerült legyőznie a csongrádi csapatnak az első meccsen.