Empátia és szakértelem – interjú Szántai Gábor háziorvossal

Az év legjobb orvosának járó Astellas-díj egyik idei, hódmezővásárhelyi jelöltjével, a közönségszavazáson tizenötödik helyen végzett Szántai Gáborral beszélgettünk, többek közt a hivatásáról, a háziorvosi praxisáról, a magyar egészségügy múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

_{Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté}

Mindenekelőtt, mesélne néhány szót a szakmai életútjáról, az orvosi előmeneteléről?

Huszonöt éve, 1990-ben szereztem meg az általános orvosi diplomámat. Három évig az egyetem központi laboratóriumában dolgoztam, majd három éves háziorvosi rezidensképzés következett. 1996 óta praktizálok háziorvosként Hódmezővásárhelyen.

Miért választotta ezt a hivatást?

Orvoscsaládban születtem. Így alakult.

Miért lett épp háziorvos?

Az orvosi szakirányokat megismerve az önállóság miatt választottam a háziorvoslást. A rendelőmben – ellentétben egy kórházzal – nincs főnököm; magam választhatom meg a kollégáimat, magam alakíthatom a környezetemet, a munkakörülményeimet. Ez mindenképp fontos szempont volt.

Körülbelül hány beteget lát el naponta? Mekkora a praxisa?

Kétezer-kétszáz a praxisba bejelentkezettek száma. Naponta ötven-nyolcvan páciens fordul meg nálunk.

Az ön neve is ott volt az év legjobb orvosának járó Astellas-díj idei tizenöt legtöbb szavazatot kapott jelöltje közt. Mit szólt ehhez az elismeréshez? Jelölték már korábban is?

Egyszer már jelöltek, néhány évvel ezelőtt. Egy ilyen felterjesztés nagy megtiszteltetés. Az ember mindig örül a pozitív visszajelzéseknek. Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy egy háziorvos esetében, a szavazás során nem kizárólag az orvost, hanem az egész praxist értékelik. Az elismerés Koczka Zoltánnénak, a körzeti nővérnek is szól.

_{Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté}

Mit gondol, az ilyen voksolásokon egy orvos szakmai felkészültségét, szaktudását, vagy inkább a betegekhez való hozzáállását, az empátiás készségeit díjazzák a páciensek a szavazataikkal? Egyáltalán külön lehet választani ezt a két dolgot?

Van, amikor az egyik, máskor a másik fajsúlyosabb. Nem lehet külön választani. Összességében mindkettőt együtt értékelik.

Azt viszont tudni kell, a közönségszavazáson a kiválasztottjuk mellett két másik orvosra is voksolniuk kell az embereknek. Ezért szerepe van a jelölő személyének, illetve a jelölő történetnek is abban, hogy ki lesz a végső díjazott.

A személyes orvos-beteg találkozókon is visszaköszön ez a rengeteg szavazat? A páciensei itt, a rendelőjében is dicsérik, véleményezik a munkáját?

Előfordul. A mostani jelölés kapcsán például sok megerősítést kaptam a betegeimtől, illetve többen is mondták, hogy szavaztak rám.

Természetesen örülök az ilyen dicséreteknek, de igyekszem kellő távolságtartással kezelni azokat.

Lépjünk egy kicsit távolabb a rendelőjétől! Hogyan látja a háziorvosi szakma egészét. A társadalmi, anyagi megbecsültségét?

Az utóbbi évtizedekben a társadalmi háló, az emberi kapcsolatok felbomlottak, a hagyományos, univerzális értékeket ledöntöttük, helyükre a pénz, vagy a semmi került. Jelenleg egy súlyos, általános, leginkább erkölcsi válság korszakában élünk. Az orvosi tevékenység, az orvosok presztízse, társadalmi megítélése is nagyot zuhant.

Néhány éve érezhetően több pénz jut a háziorvosi rendszerbe, mint azelőtt, ez azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy a több évtizedes alulfinanszírozottságból adódó problémákat megoldja.

_{Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté}

Talán még ennél is nagyobb baj a munkánkat megbénító bürokrácia, a gyógyítást szinte ellehetetlenítő jogszabályi környezet. Egyrészről a szakmai szabályok előírják a lehető leggondosabb betegvizsgálatot – sajnos még egyszer sem láttam hivatalos állásfoglalást, hogy ez egy beteg esetében átlagosan mennyi időt vesz igénybe, de nem hiszem, hogy nagyot tévednék, ha azt mondom, hogy minimum 15 percet –, másrészt viszont jogszabályi kötelezettségem a naponta hozzám forduló körülbelül 60 beteg ellátása.

Szorozzuk a kettőt össze…

Szakmabeliként, belülről, hogy látja, visszafordítható ez a folyamat? Mi az amin, változtatni kellene?

Az orvoshiány következményeit ma már naponta tapasztalják az emberek. Közismert dolog, hogy sok olyan tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van, ahová évek óta nem találnak orvost. Elsősorban a kistelepüléseken, de már a nagyobb városokban is idős, nyugdíjas korú kollégák dolgoznak, mert egyszerűen nincs utánpótlás. Ha a háziorvosok koreloszlását megnézzük, nagyon egyszerűen kiszámolható, hogy a törvényszerűen súlyosbodó létszámhiány miatt 5-10 év múlva sok ember nem fog háziorvosi ellátáshoz jutni.

Ez a folyamat rövid távon megállíthatatlan, hiszen egy háziorvos szakorvos képzése 7-8 évig tart. Hosszú távon egy alaposan megtervezett, átgondolt és kidolgozott, az egész egészségügyet évtizedekre meghatározó struktúrán belül megfelelően elhelyezett alapellátás lehet vonzó a pályakezdők számára. Ennek azonban, mint ahogy az általános társadalmi válság enyhülésének, nyomát sem látom.