Országos premier – bemutatták az Oroszlánkirály musicalt

A Dzsungel könyve, a Légy jó mindhalálig, és a Szépség és a szörnyeteg után, most az Oroszlánkirályt vitte színpadra a Nagy Krisztina énekművész vezette (F)Apácák Énekstúdió.
Az amatőr társulat eddig minden musical előadásával hatalmas sikert aratott, idén sem volt ez másképp, összesen majd 1400-an tapsoltak a nézőtéren. A titkuk igazán egyszerű: nagyon jól énekelnek, többen profi társulatban is helytállnának.
Az Oroszlánkirály musicalt még nem mutatták be hazánkban, így az eredeti, angol szövegkönyvet fordította le a stúdió egyik tagja, Béres Bence. A gyönyörű díszleteket és jelmezeket, valamint a sminkeket és frizurákat Felföldiné Tóth Erika és Felföldi Anett készítette, a koreográfiát Horváthné Kriczki Zita tanította be. Az amatőr társulat hatalmas lelkesedéssel látott neki a munkának tavaly nyár végén. A darabot gyorsan megszerették, a jól ismert dalokat pedig gyorsan megtanulták. A stúdió vezetője szerint az egyetlen nehézséget a próbák összehangolása jelentette, hiszen a társaság fele már Szegeden, Békéscsabán és Budapesten tanul.
Forrás: Vásárhely24/Kotroczó Melitta
A próbák gördülékenyek voltak, mindenki szerette ezt a darabot. A szerepét is mindenki gyorsan magáénak érezte, a társulat nagy részével hosszú évek óta együtt dolgozunk már, így a szereposztás nem okozott nehézséget, mindenkire a hozzá legközelebb álló karaktert bíztam – avatott be Nagy Krisztina, aki a hétfői két előadás között hiéna sminkben még „átszaladt” Szegedre az egyik Éj Királynője (Varázsfuvola) áriát elénekelni, mivel Alföldi Róbert azon a napon tartott meghallgatást.
A válogatás eredményéről még nincs hír, de az már biztos, hogy az Oroszlánkirály hatalmas sikert aratott. A (F)Apácák Énekstúdió következő nagy dobásáról még nem szeretne túl sokat elárulni, de ha minden jól megy, jövőre a Shrek musicalt mutatják be.
Kotroczó Melitta