Világbajnok sörcsodák Vásárhelyen

A május 7-10. között Hódmezővásárhelyen megrendezésre kerülő Kézműves Sörök Fesztiválján számos, nemzetközi nagydíjas sörfőzde mutatkozik be a nagyközönségnek, így a Kentucky-ban 30 ország 1000 söréből az 1 (!) helyet megszerző miskolci zip’s brewhouse csapata is.
Az Év Sörfőzdéje: zip’s brewhouse
Magyarország egyik első számú sörfőzdéje, a miskolci zip’s brewhouse is a Kézműves Sörök Fesztiválját erősíti májusban. A kompromisszumoktól mentes, abszolút minőségi sörökben utazó csapat számára a 2014-es év hihetetlen áttörést hozott.
A Miskolci Nemzetközi Kézműves Sörversenyen a magyarországi sörfőzdék közül egyetlenként, a mennyei zip’s Imperial Stout-nak köszönhetően gyémánt diplomával gazdagodtak, majd május 17-én az Egyesült Államokban a legrangosabb díjjal jutalmazták a zip’s xmas nevű különlegességüket. Lexingtonban, Kentucky-ban mintegy 30 ország 41 sörfőző üzeme, 1000 benevezett sörrel versengett a címért. A szakértőkből álló zsűri vak teszt során bírálta a söröket megjelenés, illat, íz, testesség, stílus és minőség alapján. A világverseny első (!) helyezését a zip’s brewhouse hozta el, akiket ugyanebben az évben Budapesten az Év Sörfőzdéje díjjal jutalmaztak. Hab a tortán, hogy a miskolci főzde Weissbier és Imperial Stout sörei a Dublini Sörfesztiválon mindketten ezüstérmet nyertek.
Nemzetközi sikersztori a Felvidékről: Kaltenecker Sörfőzde
A rozsnyói Kaltenecker nedűi messze földön híresek, a név Európa számos országában egyet jelent a csúcsminőségű kézműves sör fogalmával. A főzde Szlovákiában és Csehországban is elnyerte már az év söre díját, termékeiket a világ legjobbjai között tartják számon, a dán, holland, német, spanyol kocsmák is ezt csapolják. Dominikán járva is rendelhetünk egy korsóval, és hamarosan Angliában és Írországban is. A világ 100 legjobb söre közé verekedte már be magát a felvidéki sörfőzde, akik májusban Hódmezővásárhelyre látogatnak.
Tippünk a Sörfesztre:
Brokat Dark Lager. Ez egy 13 ballingos 5,5 fokos barna sör, amely 5 fajta malátából készül. 4 évig tartott a kutatás, amire Kovács László főzőmester elérte azt az ízvilágot, ahol most tart. Bekerült több lexikonba, 4 évvel ezelőtt bekerült a világ 1000 legjobb söre közé, és tavaly bekerült a világ legjobb sörei közé. Világszínvonalú. Több nemzetközi versenyen ért el első helyezést. 2008-ban elnyerte a Cseh Köztársaság söre díját is.
Egy másik kuriózum az Archa, ami egy orosz birodalmi sör kategória, 21 ballingos. Ennek a sörnek 21 év potenciális archiválási lehetősége van, és minden évben más az ízvilága, mert úgy érik, mint egy archív bor és változik az ízvilága is. A különlegesség bekerült a világ 500 legjobb söre közé.
Amit mindenféleképpen ajánlunk májusban: az Ipa Chopper, egy India Pale Ale típusú sör Kassáról. Ez a sör tavaly a ratebeer.com amerikai szaksörkóstoló oldalon bekerült a világ 100 legjobb söre közé.
Az ország legerősebb söre Vásárhelyen: Angry Beast a Hopfanatic-tól
Kiss Tomi és a Hopfanatic gerilla-sörfőzde büszkesége, a 12 %-os Angry Beast a rozsnyói nemzetközi házisör-főzők versenyén az imperial stout kategória győztese és kilenc kategória grand championja lett. A kategória, a russian imperial stout onnan ered, hogy a 18. században Nagy Katalin cárnő olyan sört rendelt a londoni sörfőzőktől, ami kibírja Szentpétervárig. A porter nem bírta ki, ezért megnövelték az alkoholtartalmat, és feltalálták a 7% feletti alkoholtartalmú sört, a stoutot, ezek közül is a legerősebbek a russian imperial stoutok. Ez a sör később eltűnt, és ismét az amerikaiak hozták vissza, majd ezt fokozták a végletekig.
A Kézműves Sörök Fesztiváljára májusban közel 30 sörfőzde hozza el több, mint 200 -féle kézműves sörét. A rendezvényen – a sörök mellett – számos extravagáns sörkorcsolya, gasztronómiai különlegesség is bemutatkozik, az extrém chili-szószoktól kezdve a belga sörökkel töltött kézműves csokoládékig.