A munkásőrség feltámad

Nem kell megijedni, nem jönnek vissza a munkásőrök, a Járási Hivatal új irodái költöznek majd az épületbe. Egyébként egykor a Solti malom állt ezen a helyen, és miután a Szántó Kovács János nevét viselő vásárhelyi alakulat harmadszor nyerte el a Megye Legjobb Egysége címet, kapták meg a telket a városi tanácstól, amely a bontást is díjmentesen elvégeztette.
A vásárhelyi munkásőrség bázisa 1968-ban társadalmi munkában épült, a kőművesek mellett a segédmunkát az állomány végezte. A szocreál stílusban felhúzott épület 1969 őszén vált beköltözhetővé.
A rendszerváltás után egy ideig üresen állt a négyszintes épület, majd a tanteremhiánnyal küzdő Corvin Mátyás Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola kapta meg oktatási célokra, illetve a 2012-es tűzesetig a Vásárhelyi Televízió székháza volt.
Még a tűz előtt felmerült az is, hogy miután a VTV-t az önkormányzat új helyre költözteti, a főépületet társasházzá, a melléképületet garázsokká alakítják. De jött az elektromos szikra, így a költözésre előbb került sor, és az ingatlan egy időre ismét csendbe burkolózott.
Tavaly év végén érkeztek az újabb hírek a hely hasznosításáról, és idén február közepén megkezdődött a munka. A Csongrád Megyei Kormányhivatalnak használatba átadott ingatlan a megye több középületéhez hasonlóan KEOP pályázati forrásból újul meg. A 72 millió forintos energetikai korszerűsítésnek köszönhetően lecserélik a nyílászárókat, az épület hő- és csapadékvíz szigetelését a „pincétől a padlásig” megoldják, továbbá a fűtést, hűtést és a világítást is modernizálják.
A felújítás várhatóan május közepére befejeződik, és a Járási Hivatal összes irodája ide költözik a Földhivatal kivételével, amely marad a Petőfi utcai Agrárcentrumban.
A program keretében azonban ennek az épületnek az energetikai rekonstrukciója is már javában zajlik, sőt, a Kálvin János téren a Péczely iskola volt épületében is nagy munka folyik, itt az átalakítást követően a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megyei kirendeltsége kap helyet.
kp