Böjte Csaba: Hiszek a szeretet világformáló erejében

Böjte Csaba erdélyi ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója, elnöke. 1959 – ben született Kolozsváron. A ferences rendbe 1982 – ben jelentkezett, pappá 1989 – ben szentelték. Tanulmányait Gyulafehérváron és Esztergomban végezte. Jelenleg Déván közel háromezer szülő nélkül maradt gyermeket segít, támogat.

Csaba testvér tegnap Földeákon járt és a Művelődési Házban előadást tartott a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkája kapcsán a jól működtetett párkapcsolat, a kiegyensúlyozott szülő-gyermek kapcsolat és a világ szebbé tételéhez szükséges, elemi csodaszer, a szeretet erejéről és hatásáról.

Most találkoztam először személyesen Böjte atyával. Számos kérdéssel készültem, vártam, hogy alkalmam nyíljon választ kérni tőle, de az előadás végére a kérdéseim némán is válaszra találtak. Amikor beléptem az épületbe, a szervezők nagyon kedvesen fogadtak, az érdeklődők pedig folyamatosan érkeztek a helyszínre. Az előadás kezdetére minden szék foglalt lett. Idősek, fiatalok és a gyerekek mind izgatottan várták Csaba testvér érkezését.

Itt van! – hallottam a mögöttem ülő férfitól. Hátranéztem és megpillantva Böjte atyát, mosolyra húzódott a szám. Pont olyan kisugárzása volt, mint amilyennek az őt ábrázoló képek, a róla szóló írások alapján gondoltam. Ahogy megérkezett, a terem tele lett hirtelen szeretettel és mindenhol mosolygó emberek üdvözölték őt.

Az emmauszi tanítványok történetével kezdődött az előadás, mely útmutatót ad a mai világban: „Jézus elvesztésében mindannak összeomlását látják, amiben addig hittek, és ami jobb jövőt ígért nekik, mert még nem értették Jézus küldetését, nem hitték el, amit már hallottak másoktól: hogy a sírban nem találtak senkit és Jézus feltámadt. A történetnek ez a része a jóban való remény és a remény szétzúzódásának példázata, a történet folytatásával együtt azonban azt jelenti: a reményt nem szabad feladni és az ígéret beteljesül.” (forrás: wikipedia)

Böjte atya kiemelte, hogy érdemes szem előtt tartani a mindennapokban, hogy Jézus képes volt a szenvedése idején is arra, hogy lelkesítse az embereket. És ez lenne a mi dolgunk is. Szeretni, lelkesíteni és reményt adni. Napjainkban szinte megállás nélkül panaszkodik az ember, mindenkit szid és hibáztat, ahelyett, hogy örülne az életnek. Soha ennyi lehetőségünk nem volt a tanulás, a szabadság, a birtokolható tárgyak terén. Mégis gyakran szidja a szülő a gyermeket, a párkapcsolatban élők a párjukat, és közben elfelejtik, hogy még soha senkit sem sikerült jobbá szidni. Szeretettel kellene egymás felé fordulnunk, lelkesíteni egymást.

Néhány saját történetet is hallhattunk, amin keresztül betekintést nyertünk Csaba testvér nevelési módszerébe, melynek alapja a szeretet és a példamutatás. A gyakorlat pedig bevált, valahányszor megérkezik a gyermekotthonba, a gyerekek köré gyűlnek, ő pedig mindenkinek mond néhány jó szót, megcsavarja játékosan a fülüket, megborzolja a hajukat. Igazán örülnek egymásnak. Hiába van az otthonban is veszekedés, hiába fordul elő, hogy egyik-másik gyermek még Böjte atya kedvességére is csapkodással válaszol, ő sosem hagy fel a szeretet kinyilvánításával. Kivárja, amíg a szeretet utat tör magának, és a haraggal teli gyermek lecsillapodik. Mindenkinek szüksége van arra, hogy szeretve legyen. Az előadás közben, az emlékek felelevenítésével nem egyszer szöktek könnyek a szemébe.

Az egyik történetében néhány kisgyermekről beszélt, akik megszöktek a gyermekotthonból. Eleinte mérges volt rájuk, de mire megtalálta őket, már nem haragot érzett, hanem segítő szeretet: „Úgy éreztem, mintha Jézus ült volna be mellém a kocsiba, s mondta volna nekem, hogy bármit is tettek ezek a gyerekek, az nem jogosít fel engem arra, hogy letérjek a szeretet útjáról.” A történet folytatásában az út szélén csellengő gyermekeknek segített kiszámolni, hogy étlen – szomjan, gyalog mennyi idő alatt érnek az úti céljukhoz – a másik városban található gyermekotthonba tartottak – mire a gyerekek belátták, hogy az elképzelésük nem igazán teljesíthető. Tanításként három lehetőség közül választhattak: vagy továbbsétálnak, úgy ahogy vannak, vagy visszamennek az otthonba, felszerelkeznek ruhával és élelemmel majd úgy indulnak világgá, vagy esetleg visszamennek együtt, bocsánatot kérnek, és megígérik, hogy többet nem szöknek meg. Minden agresszió, erőszakos megnyilvánulás nélkül, a gyermekek saját maguktól megtalálták a helyes utat. A szeretet erejét kellene minden szülőnek, tanítónak használnia ahelyett, hogy megszidják, megszégyenítik a gyermekeket.

„Isten országa épül, szépül, nyugodjatok meg!”

Szóba került a fiatalok körében oly gyakran áhított elvándorlás is, melyért – Csaba testvér olvasatában – a szülők is felelősek. Ha mindig szidják a világot, a várost, a lakhelyet, a házat, ahol élnek, akkor az beivódik a gyermekbe, és az a gyerek onnan messzire akar majd menni. Ám ha beszámolunk a szépről és a jóról, ami velünk történik a nap folyamán, akkor a gyermekek abban nőnek fel, hogy bár vannak nehézségek, de azzal meg lehet birkózni. Pozitív világkép alakul ki bennük, s nem kell, hogy a családokat szétszakítsa a távolság. Mindenkinek ott kell kihozni a maximumot önmagából, ahol van.

„Ha azt mondod a nejednek, hogy csúnya banya vagy, az is lesz.”

Csaba testvér néhány történet elbeszélésével támasztotta alá, hogy a párkapcsolat működtetéséhez is kiválóan alkalmazható a szeretet, mint fenntartó és javító erő. A gondokat nem lehet haraggal és indulattal megoldani. A szeretet, a bizalom és az egymás lelkesítése az, ami segít a nehezebb élethelyzetekben a párnak, hogy egységben maradjanak. Ha valaki folyton csúnyának mondja a feleségét, vagy mihasznának a férjét, akkor ne csodálkozzon, ha azzá is válik. Ennél hatékonyabb összekovácsoló módszer, ha dicsérjük a párunkat: „Ha hazaér a férjed, mondd neki, hogy milyen jó, hogy itt van. Mondd, hogy olyan üres volt nélküle a ház, de ahogy belépett, minden megtelt élettel. Ha a feleségeddel beszélsz, mondd el, hogy te milyen ügyetlen vagy a vasalással, s dicsérd meg, hogy ő milyen ügyesen bánik vele. Panaszkodás helyett lelkesítsétek egymást!”

„Döntsük el, hogy nem panaszkodunk!”

Böjte atya szerint rajtunk múlik, hogy milyen a világunk, a párkapcsolatunk, mennyire élünk elégedetten. Ha folyton csak hibát keresünk, találni is fogunk. Ha vádaskodunk, veszekszünk, akkor nem tudunk boldog kapcsolatban élni. „Ha a termőföld nem terem, akkor sem megyünk ostorral csapkodni azt, hanem verejtékes munkával értéket adunk a földnek.” Így kellene tennünk az élet többi területén is.

Az előadás egy közös imával fejeződött be. Ott a teremben mindenki lehajtott fővel mondta együtt az imádságot magáért, egymásért, a világért. Búcsúként elhangzott: „Hiszek a szeretet világformáló erejében. Merjük szeretni egymást és szeretve lesz ez a föld. Együttlétünket befejeztük, járjatok békével!”

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány támogatásaként könyvet lehetett vásárolni, illetve adományt tenni az alapítvány dobozába. Tömött sorok alakultak ki a könyvek körül, majd Böjte atya előtt kígyózott tovább a sor, hogy néhány jó szó, útravaló kerüljön a könyvbe.

Csaba testvér pedig az esteledés és az egész napos program fáradalmainak ellenére mindenkit kedves szóval, érdeklődve, mosollyal bocsátott útra erről a tanulságos, lelkesítő előadásról.