Chilei és fehérorosz muzsikusokkal erősít a szegedi gitárfesztivál

A héten – egészen pontosan április 9-12. között – rendezik meg az idei, immáron tizenhatodik Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált.
A programsorozat, csütörtökön délután öt órakor, a Vántus szakközépiskola gitárszakos hallgatóinak koncertjével kezdődik. A négynapos rendezvényen fellép a chilei születésű Andrés Tapia, az erdélyi Beke István Ferenc, a fiatal muzsikus, Thibaut Garcia, valamint a fehérorosz Igor Dedusenko.
A szervezők várakozásai szerint azonban a legnagyobb érdeklődés a fesztivál vasárnapi zárókoncertjét kíséri majd, amikor is a Virtuózok című műsor szegedi versenyzői (Girán Péter és Gembela Gergely gitáros, Néveri Bence furulyás, Szauer Bianka hárfás), a tavalyi Szegedi Nemzetközi Gitárverseny harmadik helyezettje, Bozsóki Gergely és az Zeneművészeti Kar Szimfonikus Zenekara áll majd színpadra.
Íme, a részletes program: