Régi makói húsvétok: Jézus sírját is keresték a Kálvária kápolnánál

A makóiak számára a karácsony mellett a húsvét ma is a legnagyobb ünnep, melyben a pogány szokások, a locsolással szimbolizált termékenység varázslat  és a keresztény elemek keveredtek össze.

A nagyszombatról húsvét vasárnapra virradó éjszaka különleges népi ájtatossága volt a Jézus-keresés szokása. Makón egészen 1954-ig  hajnali két órakor a Kálvária kápolnához mentek a hívek keresni Jézust a szent sírban – írja Jeles napok, naptári ünnepek című tanulmányában Markos Györgyi.

1888-ban a helyi lap így írt minderről: „A húsvéti ünnepek a tavasz verőfénye mellett a keresztény hívők kegyeletes áhítata közt folyt le Makón is. A hívek seregesen látogatták a templomokat, s mindegyiknek volt akkora áhítatos közönsége, mely egy-egy nagy ünnep méltóságának megfelelhet. Első nap valamennyi üzlet zárva volt. A húsvéti ünnepek összhangját nem zavarta meg nálunk semmi kellemetlen esemény!” A szertartásra a tanyákról is bejöttek a városba, és az egész család együtt ment az ünnepi istentiszteletre. „És nagyon szép volt, összetalálkoztak ottan a rokonok, az ismerősök, üdvözölték egymást, kellemes ünnepeket kívántak egymásnak, nem úgy, mint most.”

1944. Kalotaszegi húsvét.

A katolikus hívők húsvétvasárnapi szentmiséjéhez szervesen hozzátartozott az ételszentelés. Az ételeket (sonkát, tojást, kalácsot, kolbászt) kosárba tették, szép fehér ruhát raktak bele, és a gazdasszony elvitte a templomba.
A tanyán élők szentelt vízzel kereszt alakban otthon szentelték meg a sonkát, tojást, kalácsot. Az ünnepi ebéd nem volt meg a bélös nélkül, ezt azonban később apró édes sütemények váltottak föl. Az egyik hiedelem szerint, ha szentelt kolbászt eszünk húsvétkor, a kígyó bennünket nem csíp meg.

A húsvéti ajándékozásnak nem volt hagyománya. A húsvéti szokások közül mára a locsolkodás és a tojásfestés maradt meg. Az előbbinek a víztisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja.

Húsvéthétfőt nem véletlen nevezték annak idején vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték. A lányokat ilyenkor gyakran erőszakkal hurcolták a kúthoz, vályúhoz, és vödörszám öntözték rájuk a vizet. Hiába ismetrék a kölnis locsolkodást, már az 1800-as évek végén, ám az nem szorította ki a vödrös locsolást
A rokonságon kívül illett meglocsolni az ismerős lányokat. A görög katolikusok addig nem kezdhették el a locsolkodást, amíg a „Krisztus Feltámadott! Valóban föltámadott.” párbeszéd el nem hangzott.

A locsolókat mindenütt roskadásig terített asztallal várták.  A legényeknek virágot tűztek a zakójukra. A múlt század második felében terjedt el, hogy a locsoló gyermekek a piros tojás mellé pénzt is.

A tojás szinte egész Európában és Ázsiában a termékenység, a keresztény egyházi szimbolikában pedig a feltámadás jelképe. A 12. sz. óta szentelmény. A húsvéti tojások festésére eredetileg természetes anyagokat: hagyma héjából készült főzettel festettek, a sárgaát a vadalmafa héja, a zöldet a bürök, a kéket a lencse leve adta.

A tojásdíszítés általánosan elterjedt módja volt a viaszolás és a karcolás. Ügyes kovács mesterek patkolt tojást is készítenek lágy fémdíszekkel.

Baranyi Sándor iparos 1888-ban 80 darab esztergált piros tojást ajándékozott a makói Jótékony Nőegyletnek, amelyet az óvodások között osztottak szét. A 19. sz. utolsó harmadában Horvát Ferenc cukrászati termékként is árusította a díszes húsvéti tojásokat.