Elhunyt falusiakra emlékeztek Virágvasárnapon a határban


Hagyomány a falu egyházközösségénél az, hogy a határban felállított kereszteket meglátogatják azok állításának évfordulóján mondta el Varga Árpád Attila a székkutasi plébánia akolitusa és Rostás Péter alpolgármester. 3 éve Virágvasárnapon állították azt a keresztet mely Rostás János tanyája szomszédságában található, a falu határában, nem messze a régi reptértől.
A megemlékezést most a liturgikus virágvasárnapi ünnephez és a barkaszenteléshez is kötötték, valamint misét tartottak azok emlékére, akik már nem lehetnek együtt az emlékezőkkel. Parti Rostás János és felesége, pesti Rostás János és felesége, valamint a közelmúltban elhunyt Tóth János már nem tarthatott a csoporttal ezen a vasárnapon. Az ünnepi szentmisét Laurinyecz Mihály atya, Székkutas plébánosa celebrálta a közelben felállított sátorban.
2012-ben újították meg a csajági keresztet is, és ekkor találták meg a plébánia pincéjében azt a bádogkeresztet, melyet Rostás Péter földjének sarkára helyeztek fel, mesélte Varga Árpád Attila, aki hozzátette, közösségépítő is egy ilyen esemény. Rendre népszerűbb, és nagyobb érdeklődés övezi, mintha a templomban tartanának hasonlót.
A fogatokkal, autókkal érkező gyülekezet felidézte az Úr szenvedéseinek állomásait, és felkészültek a nagyhét eseményeire, a keresztútra, majd a feltámadásra, Húsvét vasárnapjának hajnalára. Az érdeklődők egy szabadban elköltött töltött káposztás ebéddel zárták le a rendezvényt.