Őslények feltámasztásán dolgoznak amerikai tudósok

Egy kihalt őslény faj, a gyapjas mamutok feltámasztásán dolgoznak tudósok az amerikai Harvard Egyetemen.
A The Sunday Times című brit lap szerint nem is eredménytelenül. Egy új sebészeti eljárással ugyanis nemrég sikerült mamut géneket – pontosabban azok pontos kopiáit – beültetniük egy elefánt élő DNS-ébe.
A beavatkozásokhoz szükséges mintákat néhány – egy Jeges-tengeri szigeten talált – több mint 3300 éves mamutmaradványból vették.
Olyan génekre összpontosítottunk, amelyek hidegtűrővé tették az állatot, köztük például a gyapjasságban, a fül nagyságban, a bőralatti zsírképzésben játszottak nagy szerepet. Most már vannak élő elefántsejtjeink, bennük mamut-DNS-sel – nyilatkozta a George Chruch, az egyik kutatásban részt vevő professzor.
Az MTI lapszemléje szerint jelenleg legalább három tudóscsoport próbálkozik a mamutgenom rekonstrukciójával és ezáltal a kihalt állat feltámasztásával.
(Borítókép: illusztráció; forrás: Wikimédia)