Makó 1989: amikor irányító központ volt a Kun Béla iskola

Gajáta Fanni – Makó

Makón 1989 decemberében nem először történt olyan váratlan esemény, amely miatt az egész város összefogott. Oláh Sándor és Mendei Árpád nyugalmazott pedagógusok a román forradalom idején az 1970-es makói árvizi tapasztalatok alapján segítettek a városba érkezett külföldi segélyszervezetek és sajtósok elhelyezésében.
A város számos pontján szerveztek adománygyűjtést, de a (mai Kálvin Téri Református) iskola irányító központként is üzemelt.

Oláh Sándor és Mendei Árpád nyitották ki a Kun Béla Iskola tornatermét.

– Úgy kezdődött az egész, hogy gyűjtést szerveztek a város több pontján, istentisztelet is tartottak a református templomban. Úgy indult a dolog, a szokásos pénteki focimeccsünket követően találkoztam az akkori rendőrkapitánnyal és a közlekedési alosztály vezetőjével, akik elmondták, Csehszlovákiából rengeteg mentős érkezett akiket Kiszomboron szállásolták el őket – emlékezett vissza Oláh Sándor. Aki felajánlott egy rádiót, amivel lehetett követni a romániai forradalom percről-percre változó eseményeit, illetve elmondta, hogy a mentősök elszállásoltatásban is tud segíteni. – Hajnali 3-kor szóltak, hogy élni szeretnének a felajánlott segítséggel. Árpáddal együtt nyitottuk ki számukra az iskolát, majd a tornatermet. Az volt a lényeg, hogy akik jöttek, itt  pihenni tudjanak. Később az első segélyszállítmányokat is, amelyek már visszafelé jöttek  Romániából, nálunk helyezték el. Rövid időn belül észrevétlenül betelepedett a Nemzetközi Vöröskereszt is.

Korabeli dokumentumfilm: 1989. december 23. Szeged-Makó

Sokszor olyan kamionok érkeztek a városba, amelynek sofőrjeinek cetlijén Makó mellett neve mellett Oláh Sándor.
– Az akkori énekterem volt az átmeneti szállás. Az első vendégeink az akkori Csehszlovák Vöröskereszttől érkeztek. Rengeteg mentőautóval érkeztek, azok a focipályán álltak. Igazából ők irányították a segélyszállítmányokat – mondta el Mendei Árpád.
A téli szünet után az iskolába visszatértek a diákok – de a segítők is maradtak.

A forradalmárok a testükkel védték a segélyszállító járműveket.

– Nem különítettül el a diákokat a külföldiektől – árulta el mind a két tanár, majd Oláh Sándor folytatta: Ilyen különleges helyzetben a megoldásokat a helyzetek szülik. Már 1970-ben is, amikor az árvíz miatt katonákat szállásoltunk el, nem kellett a gyereket fegyelmezni. 1989-ben sem volt másképpen. Talán abból volt néha probléma, hogy a diákok nem akartak hazamenni, inkább maradni szerettek volna segíteni. Ilyenkor elmondtuk nekik, hogy menjek haza és ha elengedik a szüleik, visszajöhetnek. Általában 10-15 perc múlva újra megjelentek -tették hozzá.