A piramisokat is lerombolná az Iszlám Állam

Az asszír és pártus romvárosok szétdúlása, valamint a Mozsuli Múzeumban rendezett barbár ámokfutásuk után most az egyiptomi piramisokat és a gízai szfinxet szemelték ki maguknak célpontul az Iszlám Állam milicistái– írja arab lapokra hivatkozva az Origo.
Abu Bakr al-Bagdadi, az iszlamista csoport vezetője szerint, a bálványimádás elleni harc jegyében, „vallási kötelességük” elpusztítani minden olyan szobrot és kegyhelyet, amely nem Allah tiszteletére épült, így a fáraók sírhelyeit is.
A piramisok ellen még Ibrahim al-Kandari kuvaiti iszlám hitszónok hirdetett szent háborút. Mint mondta, „a tény, hogy a Próféta első követői nem semmisítették meg a fáraók síremlékeit, amikor Egyiptom földjére léptek, nem jelenti azt, hogy nekünk nem kell ezt megtenni”.
Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete háborús bűncselekménynek minősítette az ISIS, közel-keleti akciót, egyúttal a hágai Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordult az elpusztított műtárgyak ügyében.
(Borítókép: illusztráció; forrás: Pixabay.com)