Hozták a kötelezőt

Magabiztos, négygólos győzelmet aratott a Hódmezővásárhelyi Leány Kézilabda Club NBII-es, felnőtt csapata Túrkevén, a tavasz szezon második, a bajnokság tizenkettedik fordulójában.
A narancs-feketét, néhány kisebb hullámvölgyet leszámítva végig uralták a mérkőzést. A vendég sikerben döntő szerepet vállalt a találkozó legjobbjaként, egyben legeredményesebb játékosaként Hegyi Diána, a maga tizenhat találatával.
Hegyi Diána (9) egymaga tizenhatszor zörgette meg a vendégek hálóját (Forrás: HLKC.hu)
Kötelező győzelmet hoztunk. Megfelelő koncentrációval és akarattal játszottunk. Számunkra most egy nagyobb szünet következik a bajnokságban, igyekszünk felkészülni a listavezető Békéscsaba elleni találkozóra – nyilatkozta a meccs után Gaál Adrienn, a vásárhelyi lányok edzője.
A békési székváros csapata ellen március 21-én, délután öt órakor lépnek majd pályára a Balogh Imsi Sportcsarnokban.