Hajnalig tartott a mulatság a SZIGNUM szalagavatóján

Szabó Anita – Makó
Az egyházi gimnáziumban szokás, hogy a szalagavató bált mindig farsang utolsó hétvégéjén rendezik meg, hogy az időpont is az alkalom tartalmára irányítsa a végzősök figyelmét: a vidám esemény után komoly készület következik az év végi megmérettetésre, az érettségire. Más iskoláktól eltérően, a végzés tényét hirdető kék szalagot már decemberben megkapták az utolsó éves diákok, amit most családjuk, barátaik és tanáraik körében ünnepeltek meg.
A kollégium kápolnájában tartott szentmisét követő báli estét a 16 utolsó éves gimnazista bécsi keringője nyitotta meg, akik ezután szüleiket kérték fel egy táncra. A 12.G-sek osztályfőnöke, dr. Páliné Brunner Éva tanárnő köszöntőjében Vörösmarty Csongor és Tündéjéből a hármas út tanulságát emelte ki tanítványainak: végül mindig az ér célba, aki az egyenes utat választja és a kitérők után is képes arra visszatalálni.
Ezt követően a végzős diákok dalra fakadtak, majd néptánc, harsona és énekes produkciókból álló különleges műsort adtak elő. Közösen írt búcsúbeszédükben köszönetet mondtak családjuknak és tanáraiknak az eddigi munkájukért és összefoglalták a SZIGNUM-ban töltött éveik legfontosabb tapasztalatait. A szülőket is bevonták a feladatokba, akiknek gyermekeiket kellett beazonosítaniuk babafotók alapján, és a helyes megfejtésekért egy szál rózsát kaptak jutalmul. Az osztály 16 szálas virágcsokorral kedveskedett osztályfőnöküknek is, az eltelt időszak fáradozásaiért.
Éjfélkor az ünnepeltek megismételték bécsi keringőjüket, sőt még egy rocky táncösszeállítással is elkápráztatták a vendégsereget, akikkel hajnalig tartott a mulatság. A szerkezeti átalakítások ellenére a mostani báli alkalom nem az utolsó volt a katolikus gimnáziumban, jövőre a hagyományoknak megfelelően, továbbra is a SZIGNUM-ban ünnepelhetnek a leendő végzősök.
További képeink:
Fotó: Miklai Péter