Tűzifából készíti hangszereit az ifjú makói citerakészítő

Kozserán Beáta- Makó

– Általános Iskolás koromban néptáncos voltam, de ezt sajnos egy sérülés miatt abba kellett hagynom, valamint nagymamámnál is sokat hallgattunk ilyen stílusú dallamokat. Innen a népzene iránti szeretetem – mondta.
Józsit 17 évesen, a hódmezővásárhelyi Ősi mesterségek vásárán varázsolta el a citera hangja. Ekkor határozta el, hogy utánajár az interneten, mennyit kóstál egy ilyen hangszer. Mivel az akkori árakat sokallta, eltökélte, saját magának fog zeneszerszámot barkácsolni.

Hangszereit a mai napig is tűzifaanyagból készíti, a mintázásnál pedig különös tekintettel figyel az egyediségre és arra, hogy a lehető legapróbb dolgokat is a saját kezével faragja.

– Fával már eddig is dolgoztam. Pipákat, bortartókat csináltam. Gyártástechnológus a szakmám, mindezek ellenére az első citerám mégis feladta a leckét, rosszul helyeztem el a bundokat. (Bundok: azok az érintők, amelyek adott esetben a citerán, egyre csökkenő távolságra vannak elhelyezve egymástól. Ezeket fogják le az ujjukkal a zenészek.) Közel három hétig munkálkodtam rajta. A második elkészítéséhez, melyen már játszani is tudtam, elég volt 1 hét is.

A fiatal virtuóz minden évben részt vesz az Örkényben megrendezendő Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánc Táborban, ahol példaképeivel, a Birinyi testvérpárral, Széles Andrással, Berta Alexandrával és egykori mentorával, a hódmezővásárhelyi Szakál Lászlóval együtt hódolhat szenvedélyének.
Két évvel ezelőtt a Hagymafesztivál színpadán is fellépett, tavaly pedig ugyancsak a hagyma ünnepén, a makói Gazdakör standjánál pengette portékáját.

Mint mondja, nagyon jó lenne ezzel foglalkozni a nap minden percében, de jelenleg nincs olyan felszerelése, és kellő ideje sem, hogy ezt megtehesse. Marad a raktáros munkánál. Esetleg, ha komolyabb szintekre tudja emelni a tudását, akkor gondolkozik majd el a pályaváltáson, de semmiképpen sem szeretne a gépies tömeggyártással foglalkozni. Fontos szerepet játszik életében a hagyományok őrzése.

– A hagyományokat nem azért találták ki, hogy elfelejtsük, vagy, hogy elfelejtessék velünk. Egy dal attól lesz egyedi, ha szépen ékesíti a muzsikus, ugyanúgy, mint a készítésnél.  Azonban a dallamok díszítésével is óvatosan kell bánni. Például egy háborús dalt nem játszhatunk el virtuóz módon – vallja.

A 24 éves makói művészpalánta tervei között szerepel, hogy kézügyessége és játéka mellett a hangját is képezze. A későbbiekben pedig zenekarban is szívesen játszanak.