Ötvösmunkák ősi hagyományok nyomán, Makón

Oláh Nóra – Makó

Bárdi Andrea, aki maga is avatott művelője különböző hagyományos kézműves mesterségeknek  belülről is láttatva hozta közelebb az alkotófolyamatot a szemlélőhöz, az alkotó embert a befogadókhoz. Évekkel ezelőtt ismerte meg a kiállítás létrehozóját; György Sándor egy hagyományőrző csoport tagjaként aktívan íjászkodott, szívesen öltött viseletet – tulajdonképpen ebből az alaphelyzetből indult el a tárgyalkotás útján. Érdekelte ugyanis minden, ami ezzel a témával állt kapcsolatban. Szerette volna saját felszerelését kiegészíteni a ruházathoz és a korhoz illő eszközökkel, tárgyakkal.

Méghozzá nem az egyszerűbb utat választva, vagyis nem megvásárolni akarta ezeket, hanem saját kezűleg elkészíteni.  A szándékot tett követte, méghozzá nem is elaprózva, hiszen mindjárt látványos munkával, tarsolylemez készítéssel kezdte. Mostanra már egymással rokon, ugyanakkor mégis szerteágazó, változatos darabokból álló gyűjteményt állított össze.

Talán sokak számára közhelyszerűnek hat a gyakran használt „időt és fáradtságot nem kímélve” – meghatározás, de akik ismerik magát az alkotót, vagy a környezetében élnek, netán maguk is alkotó ambíciókkal bírnak, valamilyen kreatív szenvedélynek hódolnak, azok tudhatják csak pontosan a kifejezés valódi tartalmát. Amikor addig viszi, hajtja az embert a kíváncsiság, a vágy, amíg meg nem találja az anyagot, az eszközt, (legyen az akár egy görbe csapágy), hozzá pedig a megfelelő emberi segítséget, információt – és amikor mindez megvan, addig kalapálja, fúrja, vési, ragasztja a munkadarabot, amíg egyedi jelentőséggel bíró remekké nem válik. Az idáig vezető út bizony nehéz, akadályokkal teli, de a kitartás tárgyiasult értékei most itt sorakozhatnak a kiállításon.

Rézből vagy alpakkából készült karkötők, poncolt (azaz cizellált, díszített felületű) tarsolylemezek, fából készült kanalak, ivócsanak, berakással díszített ostornyél, sétabot, fokosok, szarutülkök – történelmi tárgykultúránk megelevenedett másai. Ha nem is minden teljes egészében önálló alkotása, de az ötlet teljesen a sajátja, és az összes műremekben benne van a keze munkája, akár a nyelezésben, vagy a díszítésében. Sándor sokat olvas, böngészi az Internetet ebben a témakörben. Fontos számára, hogy ne utánozza az eredeti mintákat, hanem azok nyomán megpróbáljon hasonló stílusban újakat, egyedit létrehozni. Hosszú évek alatt, családja és civil (festő-oktatói) munkája mellett, a szabadidejében készültek ezek az alkotások. A támogató otthoni háttér mellett sikerült megtalálnia azokat az embereket is, akik biztatták, technikai információkkal segítették produktív szenvedélyében.

Bárdi Andrea arról is beszélt a kiállítás megnyitójában, hogy maga a tárgykészítés és az ötvösség mestersége egyidős a fémek felfedezésével és felhasználásával. Az arany, az ezüst, a platina nem rozsdásodik, tehát a belőlük készült tárgyak évezredek alatt sem pusztulnak el. A réz oxidálódik ugyan, de a rajta keletkező oxidréteg megóvja a további pusztulástól. Nem véletlen tehát, hogy a legrégibb időkből vannak emlékeink rézből, bronzból, nemesfémekből készült tárgyak formájában. A művészetnek ez az ága is nagy utat tett meg a történelem folyamán. Múzeumainkban ma is megcsodálhatjuk ezeket a finom kidolgozású, feltehetően kezdetleges eszközökkel, de végtelen türelemmel készített remekműveket. Az ellenállónak mutatkozó fémek engedelmesen formálódnak, nyúlnak, domborodnak annak a kezében, aki ismeri a megmunkálás különböző módjait. A siker feltétele a türelmes, fokról-fokra haladó munka – így volt ez a régmúlt időkben, én ma sincs másképp.

Fotó: Bárdi Andrea