Szó sincs büntetésről, Vásárhelyen december végéig kell regisztrálni

Az országos sajtóban röppent fel az a hír, miszerint 30 ezres büntetésre számíthat az, aki 2014 december végéig nem jelenti be kutyáját az önkormányzatoknál. Vásárhelyen sok kutyatartó kereste fel rémülten az önkormányzatot mi az igaz ebből. Nos, semmi.
Antal István a lakosságszolgálati iroda vezetője arról tájékoztatott, a hatályos törvény értelmében 3 évente legalább egy alkalommal kell ebösszeírást végezni. Ez Vásárhelyen legutóbb 2012 december végén megtörtént, így a jegyzőnek ezt 2015 december 31-el kell ismét végrehajtania.
A kutyatulajdonosoknak tehát eddig az időpontig kell nyilatkozniuk kutyáik és saját adataikról Vásárhelyen (név, faj, kor, cím, tulajdonos adatai, stb) . A város erre egy online felületet is létrehozott – e-Eb nyilvántartó rendszer néven -, melyet az alábbi linken, IDE kattintva érhet el bárki.
Akinek nincs internet elérése, azoknak a nyár során levélben is eljuttatják az adatlapot. Ezt aztán a hivatal földszint 16-os irodájában kell leadni. Antal István még elmondta, annak is nyilatkoznia kell kutyájáról, aki ezt például tavaly már megtette. Arra is felhívta a figyelmet, 2013 óta a 4 hónaposnál idősebb ebek transzponderrel kell ellátni.
A regisztráció után a kutyatartásban bekövetkezett változásokat is be kell jelenteni, ilyen például ha a kutya elpusztul, vagy elkóborol. Ehhez elég csak egy email írni a hivatal [email protected] email címre.