Kilökte az ötéves kislányát az ablakon

Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség egy 38 éves tatabányai nő ellen, aki még tavaly márciusban kilökte az ötéves kislányát a lakása kilenc méter magasan álló ablakából.
Az asszony, a vádhatóság közleménye szerint évek óta ki sem mozdult az otthonából. A gyermekét is a lakásában nevelte, gondozta. Óvodába sem járatta a kislányt, ezért 2013 őszén a gyámhivatal eljárást indított ellene. A nő megijedt, hogy a hatóságok elveszik tőle a gyerekét ezért megpróbált vele is, illetve magával is végezni (miután kilökte az utcára, utána ugrott).
Az ötéves kislány életveszélyes, az asszony súlyos sérüléseket szenvedett.
A nő jelenleg előzetes letartóztatásban van. Az ügyészség tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt fegyház büntetés kiszabását indítványozta ellene.
(Borítókép: illusztráció; forrás: Pixabay.com)