100 százalékos a vásárhelyi csapat

A kék-sárgák mind a kilenc eddigi bajnokijukat megnyerték, és továbbra is hibátlanul állnak az NBI B keleti csoportjának élén. Vas Péterék azonban nem pihenhetnek sokáig, mivel január első hétvégéjén Hepp Kupa négyes döntőn lépnek pályára a Hódtói Sportcsarnokban.
Nem maradt túl sok kérdés a zárónegyedre, melynek kezdete előtt 74-49 állt az eredményjelzőn. Lassan telt az idő, nem sok kosár esett az első percekben, az ex-vásárhelyi Schéda és Czuprák tartotta a lelket a Nógrád megyeiekben, a győzelem azonban nem forgott veszélyben, sőt állandósulni látszott 20 pont fölötti vezetés.
Végül a Vásárhely 89-71-os diadallal zárta a Salgótarján elleni találkozót, így 9 győzelemmel a tabella élén várja a Hepp Kupa négyes döntőt, amit a Hódtói Sportcsarnokban rendeznek meg január 3-án és 4-én. A Final Fourba Vejinovicsék mellett a Salgótarján, a Debrecen és a TF-Budapest jutott be.
Vásárhelyi Kosársuli SE – Konecranes-Salgótarjáni KSE 89-71 (23-13, 29-16, 22-20, 15-22)
NBI B csoport 9. forduló, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 600 néző.
sajtófőnök
Vásárhelyi Kosársuli
fotó: Damó Adrienn