Bontják a régi Kossuthot

Munkagépek szállták meg a minap az egykori Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola lebontásra ítélt épületének udvarát.
Még a nyáron röppent fel a hír, a városvezetés ledózeroltatja a szebb napokat látott, 2011 óta lényegében üresen álló, omladozó iskolát.
Ősszel – több, a városban szárnyra kelt pletyka és ötlet után – a hivatalos döntés is megszületett. A környékben élők kívánságára, pihenőpark épül a szakiskola helyén.
A részletekről Hegedűs Zoltán alpolgármester számolt be, az épület udvarán megtartott pénteki sajtótájékoztatóján.
Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté
Elmondta egészen az alapokig visszabontják a valamikori iskolát. Csak sokezer köbméter törmélek marad az oszlopok, falak és gerendák után (amit egyébként a bontást végző cég újrahasznosít majd).
A városrészben élők kérésének eleget téve egy minden igényt kielégítő rekreációs parkot tervezünk a közel tízezer négyzetméter alapterületű ingatlanra, zöldfelületekkel, játszótérrel – mondta el a vásárhelyi városatya.
Elhangzott, a napvilágot látott elképzelést, miszerint egy kis tavat építenének a panelrengetegbe, sem vetették még el. Azt, hogy ez megvalósítható e, a szükséges vizsgálatok elvégzése, illetve a pontos tervek elkészülte után lehet eldönteni. A beruházás költségeit is ekkor tudják majd megmondani.
Forrás: Vásárhely24/Frankó Máté