Óvatosságra inti Orbán Viktort az egykori cseh államfő bizalmasa

Óvatosságra intette Orbán Viktort az Egyesült Államokkal és az EU-val szemben Petr Hájek, a korábbi cseh államfő, Václav Klaus egykori tanácsadója egy a Magyar Televíziónak adott interjújában.
Hájek úgy látja, ugyanaz a forgatókönyv látszik kirajzolódni most nálunk, mint náluk 2013 nyarán. A volt tanácsadó szerint tavaly, egy korrupciós ügyre hivatkozva lényegében az USA buktatta meg az akkori cseh kabinetet, az élén Petr Neèas miniszterelnökkel, és most Magyarországon is erre készülnek. Mint mondta, Neèas kormányfő „engedetlen” politikája komolyan sértette a nyugati országok gazdasági érdekeit, így egy „puccsal” eltávolították a hivatalából.
Nem látok bele túl mélyen a magyar eseményekbe, de nyilvánvaló, hogy a modell ugyanaz. Feszültséget keltenek a társadalomban és kialakítanak olyan csoportokat, amelyek a kormány távozását követelik – nyilatkozta a királyi tévé híradójának Klaus egykori bizalmasa.