Csuhévirágok teremtek a makói múzeumban

Oláh Nóra – Makó

Pénteken délután főleg iskoláskorú gyerekek (többségében lányok) várták kíváncsian, hogy mit is lehet elővarázsolni a kukoricafosztásból visszamaradt anyagból, a csuhéból (régies nevén „cső-héjból”). Mint kiderült, számos hagyományos felhasználási területe ismert, rendszeresen készítettek belőle táskát, lábtörlőt, papucsot, sőt mégy ágyat is. Korunk újrahasznosító törekvései új lendületet adtak a műfajnak, bár ma már főleg díszítő célzattal formázzák ezt az anyagot. A mai program során a csuhévirágok alkotásával ismerkedtek a jelenlévők. A kisebbek szülői kísérettel érkeztek, akik – mi sem természetesebb – szintén bekapcsolódtak a közös műveletbe. Pintér Attiláné Anikó múzeumpedagógus mellett a rutinos nagyobb diákok is szívesen segítettek a tapasztalatlanabb alkotótársaknak.

Kissné Balázs Ildikó szakmai útmutatása alapján hamar kinyílt az első csuhévirág; szirma és levele a kukorica héjából készült, amely némi kötöző rafia segítségével került föl a hurkapálca-szárra. Ehhez a „növényhez” csupán annyi „öntözővíz” kellett, amennyivel a csuhét megnedvesítik, ugyanis vizesen képlékenyebb és rugalmasabb ez az anyag. A technika alapja valóban nem bonyolult, az ifjabbak is hamar felbátorodtak, így hamarosan igazi csuhékert nőtt a múzeum foglalkoztató termében. A további variációknak pedig már csak a fantázia szabhatott határt, ha éppen szabni akart…

A közel negyvenfős szorgos kézműves csapat keze alatt hamarosan elfogyott a zsáknyi alapanyag, így a később érkezők már csak a maradék csuhét vonhatták művelés alá – no de a végtelen leleményesség így is a többivel egyenértékű virágcsodákat produkált.