A Jugyusok sikere a honvédelmi megyei döntőn

A verseny iránti érdeklődést jól mutatja, hogy a megyeszékhelyen kívül még három Csongrád megyei város: Hódmezővásárhely, Szentes és Makó középiskolái neveztek csapataikkal a megmérettetésre. Közel 70 fő, 17-19 éves diák mérte össze tudását, ügyességét és erejét a honvédelmi helyzeteket szimuláló akadályok leküzdésében.
A versenyt megnyitó Juhász Tünde kormánymegbízott köszöntőjében hangsúlyozta: a honvédség által képviselt értékeket meg kell ismertetni a fiatalokkal. Ilyen értékként említette a fizikai felkészültséget, a csapatszellemet, és az elkötelezettséget, ami a Honvédelmi kötelék versenyben is győzelemhez segítheti a legjobban felkészült csapatot.
Az egyik nehéz feladat: az UAZ tolása.
A versenyzők győzni akarásukat nyolc versenyszámban bizonyíthatták. Erőnlétüket az akadálypálya leküzdésében és váltófutásban mérhették fel, ügyességüket kézigránát dobásban és célba lövésben tették próbára, de a tájékozódási képességüket is bizonyítaniuk kellett. A fiataloknak szükségük volt elméleti tudásra is a tereptan, a honvédelmi totó, valamint az egészségügyi ismeretek területén.
A kézigránát dobás már könnyebbnek bizonyult.
A versenyt végül SZMK Csonka János Tagintézmény diákjai nyerték. Őt vették át az első helyezésért járó serleget Antal László alezredes ezredparancsnoktól, de ők érdemelték ki a Csongrád Megyei Kormányhivatal által felajánlott értékes külön díjat is, amelyhez dr. Tóth Flórián, a Szentes Járási Hivatal vezetője gratulált. A 2. helyezést a hódmezővásárhelyi Gregus Máté Mezőgazdasági Szakképző Iskola diákjai érték el, akik Tóth Kálmán tartalékos ezredestől vették át az elismerést. A 3. helyezettnek, a makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakközépiskola diákjai bizonyultak, a nekik járó érmeket Csepregi Balázs őrnagy adta át. A többi csapat pólókat és egyéb ajándékokat kapott a szervező 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ munkatársaitól.
Az országos döntőben, ahol 20 csapat: a főváros és 19 megye első helyezettje méri majd össze honvédelmi felkészültségét jövő tavasszal, a Csonkások fogják képviselni Csongrád megyét.