Klottgatyás időutazás a makói Maros partján

Oláh Nóra – Makó

A szerző amilyen tisztelet- és szeretetteljesen írt könyvében a családjáról, ugyanolyan hangvétellel idézte fel a beszélgetés során is a felcseperedés időszakát. Szavaival megelevenedtek a Lendvai utcában eltöltött ’40-es, ’50-es évek, a boldog gyermekkor hétköznapjai. A megtapasztalt szegénység nem elkeserítette, hanem összetartó közösséggé formálta a városrész lakóit, ahol a szomszédok az ételt is megosztották egymással, a gyerekek együtt nőttek fel – ezt az egyetemes-családias légkört ma már alig, vagy egyáltalán nem ismerik. A nyugalmazott iskolaigazgató a hagyományos anyaszerep napjainkban sajnos elhalványuló jelentőségéről is nosztalgiával beszélt.

Az otthoni háttér akkortájt nem az anyagi, hanem a szeretet bázisát jelentette, amely a tanulás terén is ösztönző és támogató tudott lenni. Csakúgy mint az iskola jeles pedagógusainak a tehetségeket számon tartó és kiemelő, példaértékű hozzáállása. A szülők kontrollja nélkül is nyolc éven át kitűnő eredménnyel tanuló egykori diák mindezeket megtapasztalta, így természetes előrelépési lehetőség lett számára a továbbtanulás.

Bár elsősorban a műszaki pálya vonzotta, a fogalmazás mindig is közel állt hozzá – „bizonyítékul” meg is nyert egy országos fogalmazási pályázatot, amelyet „Példaképem” címmel írt ki a Magyar Rádió. Íráskészségét a ’60-as évektől a szakirodalom, a tankönyvírás terén is kamatoztathatta. Szépirodalmi alkotói stílusát – amelyet saját bevallása szerint a műszaki emberek szűkszavú és tényszerű fogalmazásmódja jellemzett – Polner Zoltán szegedi író-költő-újságíró instrukciói alapján igyekezett formálni. A leírások érzékletességét viszont az ugyancsak a műszakiakban meglévő erős vizualitásnak köszönheti.

Az olvasás szeretetét egyébként szintén otthonról, egészen pontosan édesapjától hozta, aki elsősorban a történelem, a kiemelkedő személyiségekről szóló művek iránt érdeklődött. A szerző – több ezer könyv elolvasásával a háta mögött – szívesen forgatja a nagy hadvezérekről szóló írásokat, és leginkább a II. világháborúról szóló irodalmat kedveli. Véleménye szerint a fiatalok sokat veszítenek a könyvek által nyújtott élmény elhagyásával.

Az életrajzi kötet címéhez fűzött magyarázata szerint a Maros-part itt tágabb értelemben Makót jelenti, míg a „klottgatyások” a korabeli parasztgyerekek viseletére utal. Az elbeszélés-fűzér másik része, a Villanások az előbbinél jóval komorabb, szomorúbb írásokat tartalmaz. Ennek egyik legmegrázóbb darabja a Kutyahűség, amely édesanyja halálának apropóján született, de ugyancsak kiemelt figyelmet érdemel az Egyedül és a Beszélgetés Istennel című novella is.

Szentpéteri János számára fontos ihlető forrás a férfi-nő kapcsolat is, erről tanúskodik az est során többször emlegetett Megkötözve című kétrészes kötete (amely hamarosan ugyancsak „terítékre kerül” egy következő író-olvasó találkozó keretében), és ezt a témát fejtegeti a jelenleg készülő Megrabolt szenvedély című történetsorozata. A szerző elárulta azt is, hogy ezeknek az írásoknak a „magja” valós, a szereplői létező személyek, de a történeteket a képzelet színezte hozzá – ahogy fogalmazott: „fel kellett díszíteni”.