Orbán Viktor szerint Farkas Éva jelenti Makó jövőjét

– Azt a példátlan lehetőséget várják országszerte az emberek, hogy fél éven belül a harmadik választást is megnyerjük. Ritkán áll így a csillagzat, ritkán adódik erre lehetőség – mondta Orbán Viktor, a makói Glorius Hotel előtt téren összegyűlt ezernél is több ember előtt.
A miniszterelnök azért étkezett ma délután a Maros-parti városba, hogy jelenlétével és szavaival is erősítse Farkas Éva Erzsébet polgármesterjelölt és a fideszes települési képviselőjelöltek választási esélyeit.
A Vásárhelyi Városi Televízió felvétele.
– Ha ki fogják használni vasárnapi helyhatósági választás lehetőségét, akkor Makó előtt óriási lehetőség áll – közölte. A kormányfő felidézte, hogy régi épületek is tanúsítják, hogy Makó milyen nagyszerű város, komoly és tekintélyes hely volt valamikor. Reményét fejezte ki, hogy egy új városvezetéssel és egy új képviselő-testülettel visszanyeri régi fényét.
Orbán Viktor emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a választás első, vesztett fordulója után a főtéri szökőkútnál már találkozott a makóiakkal, s akkor összefogással megfordították a választás eredményét.
A miniszterelnök – felmutatva Farkas Éva, a kormány által támogatott 19 milliárdos makói programját – kijelentette: azt, a győztes választás követően 5 éven belül meg fogják valósítani.
A miniszterelnök Farkas Éva programjával a kezében. 5 éven belől megvalósíthatónak tartja azt.
Kitér arra, hogy a választásnak Makón nem a múltról, hanem a jövőről kell szólnia. Utalva a kormány fontosabb intézkedéseire – a rezsicsökkentésre, a bankok elszámoltatására és a munkahelyvédelmi akciócsomagra – közölte. Hozzátette: a bizalmat könnyű megszerezni, de megtartani nehezebb.
– Farkas Éva elkötelezett Makó mellett, ahogy az általam személyesen ismert képviselőjelöltek is, akik megérdemlik a bizalmat és tenni akarnak a városért – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, aki nem csak a helybélieket, de a környékbeli falvakban élőket is arra kérte, hogy vasárnap menjenek el választani, s lelkiismeretükre hallgatva szavazzanak.
Végül a „Hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Sok erőt és jó egészséget kívánok!” mondtaokkal búcsúzott el a makóiaktól.
További képeink:
+++
Orbán Viktor teljes beszédét ma 18 óra 20 perctől, valamint a 20 és 22 órai hiradó után közvetíti a Makón is fogható Vásárhelyi Városi Televízió.