Minden almás volt az Almási iskola alma napján

Bojtor Boglárka – Makó
– Ez az első ilyen napunk – mondta Czirbus Gábor, tagintézmény-vezető. – Ezzel a programmal egy új hagyományt szeretnénk teremteni az iskolában így a szüreti időszakban, és eddig úgy látom nagy sikert arattunk. A gyerekek délelőtt kreatív feladatokkal foglalták el magukat, ekkor készültek az almaszobrok is. Délután vers-és prózamondó versenyt rendeztünk, majd sorversenyeket minden osztálynak – mesélte.
Az almaszobrokat, a gyerekek által írt tréfás verseket és még a rajzokat is értékelték, a legjobbak ajándékot kaptak. Ezeket a sorversenyek eredményhirdetésekor adta át Farkas Éva, tankerületi igazgató. Az említett versenyeken minden az őszi gyümölcs körül forgott. Az osztályok almalé ivó, almaevő, almatorony építő és ehhez hasonló versenyekben mérték össze kreativitásukat és ügyességüket. A mai napon két apátfalvi osztály is részt vett, így betekintést nyerhettek az iskola programjába. A mai eredményhirdetés után az Alma együttes koncertezett, majd a felsősöknek diszkót tartottak a tornateremben. Aki délután megkívánta az almát, ami nem csoda, hiszen mindenhol azt lehetett látni, almalevet vagy a szülők és diákok által készített almás süteményeket kóstolhatott a büfében.
Az iskola két hét múlva rendezi a már hagyományosnak mondható, jótékonyság jegyében zajló III. Alma bált, amelyre mindenkit szeretettel vártak.
Képeink az alma napról: