Közpénzből jutalmazták a makói közmunkásokat – videóval

Korom András – Makó
A közmunkaprogramban résztvevők közül ma 186-ot – a város érdekében végzett munkájuk elismeréseként – kétféle menüvel, hagyományos rántott szelettel, illetve sajttal és baconnal töltött szelettel és burgonyapüré látták vendégül ma este a makói Zöldért étteremben rendezett vacsorán, s fogják holnap a dolgozók másik felét ugyanitt. A két rendezvényre összesen 383 meghívót küldtek ki.
Buzás Péter köszöntötte a vacsora résztvevőit.
Buzás Péter polgármester elmondta: nagyon sokat köszönhet a város a közmunkaprogramnak az mindig fontos volt, évek óta nagyon sokat köszönhet a város nekik. Idén nyáron például 24 városi intézményben 15 ezer négyzetmétert festettek ki. Makó polgármestere hozzátette, annak ellenére, hogy most kampányidőszak van, ezt a jutalmazást nem tekinti annak, hiszen a közmunkások döntő részének holnap megszűnik a munkaviszonya. Elmondta, rendszeresen köszöntik őket, igaz volt olyan év, melyben ez kimaradt.
Hozzátette: a térség országgyűlési képviselőjéhez fordul majd, hogy a közmunkaprogramban résztvevők differenciált béremelésben részesüljenek. Közölte, hogy a vacsorát nem állami, hanem a képviselő-testület által megszavazott önkormányzati pénzből fizetik.
Weszelyné Végsheő Henriett, a Fidesz-KDNP képviselőjelöltje azonban felháborítónak tartja, hogy a város polgármestere a közmunkásokat és a közfoglalkoztatottakat használja fel a kampányában annak fényében, hogy a baloldal országos kampányában folyamatosan támadta a kormány közmunkaprogramját.
Weszelyné Végsheő Henriett szerint felháborító, hogy a közmunkásokat kampánycélra használják.
Kötelesné Oláh Edit, aki raktárosként dolgozik a közmunkaprogramban, hírportálunknak elmondta: másfél éve dolgozik közmunkásként, s nagyon elégedett vele, hiszen előtte sokáig nem talált magának állást. Mint mondta, hasonló vendéglátáson, közös vacsorán még nem vett részt, hiszen ilyet tavaly nem rendeztek, ám hallott arról, hogy a korábbi években tartottak ilyeneket.
Kötelesné Oláh Edit már hallott arról, hogy rendeztek ilyen vacsorát, de tavaly nem volt ilyen.