Bíróság elé került a magyarcsanádi polgármester

A Makói Járásbíróság ma délutáni békéltető tárgyalásán dr. Égető Sándor bíró kétszer is megkérdezte a magyarcsanádi polgármester ellen magánvádlóként fellépő Sztancs István Ferencet és Guba István polgármestert, hogy akarnak-e békülni, de csak az utóbbi, azaz a feljelentett mondta, hogy részéről ennek nincs akadálya. Pedig a bíró felhívta a figyelmet arra, hogy a tárgyalás a tapasztalatok szerint ront a felek későbbi viszonyán.
A mai tárgyalási jegyzék.
Hogy hogyan jutott a két férfi 20 évi barátság után eddig?
Sztancs István Ferenc egy idén januári lakossági fórumon tette szóvá, hogy szerinte Guba István polgármester nem támogatja az általa vezetett cigány hagyományőrző néptáncegyüttest, mire a vádat a polgármester még ott a fórumon visszautasította, s kérte vissza az együttesnek térítésmentesen gyakorlóhelyet biztosító könyvtár kulcsait. Sztancs István Ferenc ezt másnap, nem sokkal a polgármesteri fogadóóra vége előtt vitte be a polgármester irodájába.
Hogy itt pontosan mi történt, azt a bíróságon mindkét fél ellentétesen adta elő. A feljelentő szerint nyomdafestéket nem tűrő szavakkal -, majd többek közt „Büdös cigány, takarodj a fenébe!” ” Büdös cigányok, olyan szemetek vagytok mind!”, „Mit gondoltok, ha kinyitjátok a szátok, belerepül a sültgalamb” mondatokkal – szidalmazta őt és karjánál fogva erővel kivezette a polgármesteri szobából a hivatal elé. A feljelentő úgy érzékelte, őt is kétszer is meg akarta ütni a polgármester, aki csak azért nem tette – vélte – mert az utca túloldaláról többen is látták őket.
Guba István polgármester (áll) nem haragszik, de Sztancs István Ferenc nem békült.
Guba István polgármester szerint csak arra hívta fel az őt feljelentő együttesvezető figyelmét, hogy 2 évig ingyen használhatta a hagyományőrző csoport a könyvtárat, s a támogatást magánemberként a továbbiakban biztosítani tudja, az önkormányzat azonban csak azután, ha a csoport civil egyesületként nyilvántartásba véteti magát. Úgy emlékezett, azt mondta: „Tele lett a hócipőm, értelmetlen a vita és teljesen fölösleges”. Majd, mivel megszólalt a fogadóóra végét is jelző déli harangszó, arra kérte a feljelentőt, hogy hagyja el az irodáját. Mikor az nem tette – közölte a bíróságon Guba István – maga ment ki a saját szobájából, mire Sztancs István Ferenc önként követte, egészen a polgármesteri hivatal külső lépcsőjéig. Itt az újfent fellángolt vita közben úgy vélte a hagyományőrzők vezetője őt meg akarja ütni, ezért a kezével hárító mozdulatot tett.
Majd amikor visszament a hivatalba, annak az ajtaját az egyik dolgozó bezárta.
A magyarcsanádi polgármester közölte, a polgármesteri hivatal több cigány származású dolgozóját is őt vette fel, de még a titkárnője is cigány, így nem érheti a rasszizmus vádja.
Az ügy – mely előzményeiről itt és itt olvashatnak – hamarosan tárgyalással folytatódik a Makói Járásbíróságon.